Burkolt beismerés: Karácsony Gergely visszaszereltet 150 szemetest





Szinte az egész fővárost elöntötte az utcai szemét, miután két éve Karácsony Gergely spórolásra hivatkozva leszereltetett 3000 kukát. A főpolgármester most 150 darabot újra felszereltet.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.06.23.
tarthatatlan állapot

A Fővárosi Önkormányzat döntése alapján július 1-jétől 150 új kukát szerelnek fel Budapesten, 41 különböző helyszínen. Mindezt június 17-én jelentette be az összevont Budapesti Közművek (BKM) weboldala a „megváltozott közterület-használatra” hivatkozva. Igaz, ezzel a 3000 leszerelt fővárosi kukának csupán az 5%-át pótolják, ami kerületenként csupán néhány darabot jelent. Az egyik leginkább érintett kerületben, Józsefvárosban például csak 6 új edényt raknak ki, azokat is mind a József körúton. A Fővárosi Önkormányzat továbbra sem ismeri el, hogy komoly gondot okoz a szeméthelyzet a fővárosban, így aztán a turistákkal, a Covid utáni nyitással és a sportrendezvényekkel indokolják a döntést.

„A turizmus felélénkülése, az irodai jelenlét, az újraéledő szabadidős tevékenységek és a nagy tömeg-, és sportrendezvények eredményeként olyan helyszínekre is nagy létszámban fokozatosan visszatérnek a budapestiek, amelyek jó ideje nem, vagy kevésbé voltak kihasználva. Egyes helyszíneken új, rendkívüli hulladéktermeléssel járó közterület-használati szokások is megjelentek, amelyek a Társaság számára is új feladatokat jelentenek” – írta a BKM.

Spórolásra hivatkozva szereltették le a kukák harmadát

Lapunk korábban többször is felhívta a figyelmet a Budapest utcáit és parkjait elöntő szemétre és a túlcsorduló kukákra. Az egyre gyászosabb helyzet kiváltó oka az volt, hogy 2020-ban a Fővárosi Önkormányzat vezette Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) spórolásra hivatkozva leszereltette a fővárosi köztéri szemetesek 30%-át, összesen 3000 darabot. Ezzel az akcióval 120 millió forintot akartak megspórolni – ami a főváros 390 milliárdos költségvetésének mindössze 0,03 százaléka.

Szeméthegyek a Margitszigeten Fotó: Metropol/NZ

Már a baloldalnak is kezd elege lenni a szeméthegyekből

Az MSZP-s Tóth József vezette XIII. kerületben is egyre nagyobb problémát okoztak már a szeméthegyek, ezért a kerületi közszolgáltató zrt., az AngyalZöld 11 db 80 literes kukát helyezett ki a Kádár utcában. Ugyancsak megelégelte a szemetesekből kifolyó hulladékot és a Budapestet elöntő koszt a Kétfarkú Kutyapárt, ezért gerillakukákat helyeztek ki városszerte, amiket az FKF helyett a lakosok ürítenek.

Horváth Csaba is hibának tartja a leszerelt kukákat

Ahogy a Metropol korábban beszámolt róla, Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere is hibás döntésnek nevezte a 2020-as tömeges kukaleszerelést.

– Néhány tízmilliós megtakarításért lehet, hogy ma már nem szereltetnénk le azt a 3000 utcai kukát. Ezt egy hibának lehet mondani – ismerte be június 12-én a Hír TV-ben a polgármester, utalva ezzel Karácsony Gergely főpolgármester szakszerűtlen döntésére.

Csurig telt kuka a Kőbányai úton Fotó: Metropol/MK

 





Ezeket olvastad már?
Ezt tutira nem tudtad! 350 éve is már menő volt a farmer

Ezt tutira nem tudtad! 350 éve is már menő volt a farmer

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Botrányos Ovi+ Program Óbudán: Havi 60 ezret gombolnának le a tiltakozó szülőkről

Botrányos Ovi+ Program Óbudán: Havi 60 ezret gombolnának le a tiltakozó szülőkről

Szenzációs siker - Magyar sör került a világ legjobbjai közé

Szenzációs siker - Magyar sör került a világ legjobbjai közé

Top hírek

Magyar Péter

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

50 milliós BMW-k, csúcstechnika, a pesti éjszakából jól ismert alakok... Miközben egy botrányba fulladt PR-akció keretében Magyar Péter vonattal utazott Debrecenbe, csapata 50 milliós BMW X6-osokkal, Mercedes buszokkal, „szolgálati” csúcstechnikával felszerelve az autópályán ment a vasárnapi rendezvény helyszínére.





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás