Az orvosok megállapították, hogy azoknál a férfiaknál, akiknek reggel erekciójuk van, kisebb valószínűséggel alakul ki több súlyos, akár végzetes betegség.
A szívbetegség és a szélütés is inkább elkerüli azokat, akik merevedéssel kelnek – állapított meg egy tanulmány. Belga szakértők 1800 középkorú és idősebb férfit kérdeztek arról, milyen gyakori náluk a reggeli erekció.
A kutatás megállapította, hogy akik rendszeresen így ébrednek, esetükben körülbelül 22 százalékkal kisebb a valószínűsége az agyvérzés vagy szívbetegség által okozott halálnak – írja a írja a The Sun. Mégis miért? Az izgalmi állapot ugyanis azt jelzi, hogy az érintetteknek jó a keringése.
„A merevedési zavarok és a reggeli erekció hiánya összefüggésbe hozható a megnövekedett halálozási aránnyal” – fejtette ki a kutatás vezetője, dr. Leen Antonio. Hozzátette, az életkor előrehaladtával a férfiaknál csökken az éjszakai izgalmi állapot a hormonális változások miatt, de a hirtelen bekövetkező változások esetükben is aggodalomra adnak okot. „A reggeli erekció elvesztése annak a jele, hogy az artériák nem működnek megfelelően. Ez azt jelenti, hogy három-öt éven belül jelentős a szívroham vagy szélütés kockázata. Ez a cölibátusban élő, egyedülálló férfiakra is vonatkozik, nem csak azokra, akiknek van párjuk” – értelmezte az adatokat dr. Geoff Hackett.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre