RETRO RÁDIÓ

Ez a négy szó kell ahhoz, hogy aktus közben kirobbanó legyen a gyönyör





Ha szexről van szó, igazán nem kell szégyenlősködni. Tévedsz, ha azt gondolod, hogy az órákon át tartó aktus az élvezet kulcsa.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.02.13.
szex

Emily Morse szexuálpszichológus podcastjében oszt meg tanácsokat több mint 199 ezres követőtáborával. Ezúttal arról beszélt, hogy a „csúnya beszéd” kellemetlenül is elsülhet, de van négy szó, amit mindenképp érdemes kimondani aktus közben.

Néhány szóval elrontható a szex, de van pár olyan is, amitől csak forróbb lesz az együttlét – Fotó: Shutterstock

A mágikus négyes a következő: igen, még, keményebben, hátulról. Emily arról is beszélt, hogy az együttlét minősége meghatározó, nem pedig a hossza. Nem kell órákig izzadni, egy tanulmány szerint a behatolástól számított egy-két percig tartó szex túl rövidnek, míg a 10–30 percig tartó aktus túl hosszúnak számít. Tehát meddig tartson? A szexterapeuták véleménye szerint a 7–13 perc a legideálisabb, erről részletesebben itt olvashatsz.

Az aktus hosszát illetően egyébként nincs teljes egyetértés a szakemberek között. Egy másik, párok szokásait figyelő elemzés szerint az átlagos szex ideje 5,4 perc.





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás