RETRO RÁDIÓ

Felmosónyéllel mentettek életet Kispesten a hős zsaruk





Filmbe illő életmentést hajtottak végre a XIX. kerületben a rendőrök, ami azzal kezdődött, hogy egy súlyos krónikus beteg férfi nem jelent meg a kezelésén.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.05.22.
XIX. kerület a nap hősei

A rendőrség beszámolója szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjá​nak ügyeletére május 21-én érkezett bejelentés egy orvostól, hogy az egyik súlyos betege nem jelent meg a rendszeres kezelésén.

Ekkor az egyenruhások felvették a kapcsolatot a bejelentővel, majd a BRFK XIX. Kerületi Rendőrkapitányság állományában szolgáló két rendőrtiszt a beteg férfi kispesti lakásához sietett.

A páros a lakás bejárati ajtaját nyitva, az előtte lévő rácsot azonban zárva találta. Mivel a késedelem további veszéllyel járt volna, a bejárati ajtón keresztül a fogasra akasztott kulcscsomót a lépcsőházban talált felmosónyéllel leakasztották, majd azzal kinyitották a rácsot. A lakást átvizsgálva egy ágyon fekve, eszméletlenül találták meg a segítségre szoruló beteget. A rendőrök ekkor értesítették a mentőket, ám a férfi légzése leállt és a pulzusa is megszűnt, ezért azonnal megkezdték az újraélesztést – írja a police.hu.

Az elsősegélynyújtás sikeres volt, így a kiérkező mentőknek a rendőrök stabil állapotban adták át a férfit, akit kórházba vittek.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás