
Veszélyben a fiatalok: a világ egyik legfertőzőbb vírusa támad, többen kórházba kerültek
Súlyos állapotban van több gyermek.
A 37 éves szépség azt állítja, hogy fiatalon egy moszkvai katonai akadémián képezték ki szextechnikai fogásokra, hogy minél jobb kémmé válhasson.
Aliia Roza egy igazi nehézbombázó, Instagram-modellként már 1 millióan követik a profilját. Most azonban meglepő dolgok derültek ki a szépségről, 18 éves korában Oroszországban szexkémet csináltak belőle. Akárcsak a Vörös veréb című hollywoodi filmben, úgy a való életben is összegyűjtötték a szép embereket az országban és olyan ügynököket képeztek ki belőlük, akik elcsábítják a célpontokat és így kerülnek közel az információkhoz, vagy a meggyilkolandó emberekhez.
Roza saját bevallása szerint elsajátította itt a tökéletes szex képességét és fegyverként tudja használni a csábítását. A kiképzés folyamatáról a Daily Starsnak mesélt a hölgy.
„A szexuális nevelés volt az egyik legfontosabb része a dolognak, ugyanis hogyan tudsz a lehető legközelebb kerülni az áldozatod információihoz, ha nem úgy, hogy te vagy a legjobb szeretője? Megtanítottak minket, hogy hogyan tudjuk a lehető legélvezetesebbé tenni a szeretkezést a partnerünk számára” – mondta el Roza a lapnak.
A nő beszámolója szerint a képzésük után az első küldetése nem sikerült jól, lebukott a fiatal lány. Ráadásul nem sokkal később egy közeli erdőben összeverték, és ki is akarták végezni, azonban Vladimir Putyin közbelépésével megmentették az életét.
A súlyos kudarc miatt visszavonult a pályától és összejött egy gazdag és befolyásos orosz üzletemberrel, akivel 2006-ban összeházasodtak. Később a férjét bebörtönözték, azonban Roza nevet változtatott és el tudta hagyni az országot, most pedig kisfiával Beverly Hillsben él.
Súlyos állapotban van több gyermek.
Közvetlenül, de jól értelmezhetően buzdít.
Több ezer káresetről érkezett bejelentés.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.