
Kiderült: ennyi időn belül fertőzhet újra az omikron
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolKiderült, hogy az oltás és a természetes fertőzés együtt erősebb védőhatással bírhat, mint a természetes immunitás önmagában.
Az első omikron-fertőzés után 20-60 napon belül újra fertőződhetünk dán kutatók szerint. A tudósok erre a megállapításra a napokban a Medrxiv portálon napvilágot látott tanulmányukban jutottak. A kutatók a 2021. 11. 22 – 2022. 02. 11-e között regisztrált több mint 1 millió 800 ezer fertőzéses esetet értékelve találták azt, hogy csupán csaknem 1740 embernek lett újra pozitív PCR teszteredménye az első fertőzést követő 20-60 napon belül. Ezek közül választották ki véletlenszerűen azt a 263 mintát, amelyeket alaposan megvizsgáltak. Összesen 187 esetben (71%) mutattak ki omikronos újrafertőződést.

Ezekből csak 47 olyan eset volt (18%), amelyben az omikron BA.1 alvariánsa által okozott fertőzést egy újabb, a BA.2 alvariáns okozta újrafertőződés követett. Az érintettek többnyire oltatlan, 30 év alatti enyhe tüneteket mutató fiatalemberek voltak. Kiderült az is, hogy az oltás és a természetes fertőzés együtt erősebb védőhatással bírhat, mint a természetes immunitás önmagában.
Minden amit tudni érdemes az omikronról
Az omikron leggyakoribb tünetei
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre