RETRO RÁDIÓ

Szlávik János elárulta, mitől függ az 5. hullám iránya





Nincs későn vagy feleslegesen beadott oltás – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.02.22.
védekezés

Szlávik János elmondta: nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő. „Tehát a védőoltásokat azért érdemes még most is beadatni, mert nem tudjuk, hogy ez a hullám például milyen irányba fog menni, nem tudjuk, hogy nem jön-e egy új variáns” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy lassan csökkennek az esetszámok, vagyis enyhül a koronavírus-járvány ötödik hulláma Magyarországon, Szlávik János kiemelte: ez nem azt jelenti, hogy ne fordulhatna elő még emelkedés az esetszámokban, és a kórházakban is csak lassan csökken az intenzív osztályokon lévők száma.

Közölte azt is, a koronavírus omikron variánsa csak nagyon ritkán okoz súlyos tüneteket háromszor beoltott embereknél. Ugyanakkor a karanténszabályokat be kell tartani, és otthon kell maradni fertőződés esetén – fűzte hozzá.

A főorvos felhívta a figyelmet az oltás fontosságára, megjegyezve, hogy ha nem vagyunk beoltva, akkor akár súlyosan is megbetegedhetünk.





Ezeket olvastad már?
Rémálommá vált a látogatás: akaratlanul traumatizálták gyereküket a szülők

Rémálommá vált a látogatás: akaratlanul traumatizálták gyereküket a szülők

Horrorház Nagyszombaton: brutális kínzásoknak vetette alá négy gyermekét a szülőpár

Horrorház Nagyszombaton: brutális kínzásoknak vetette alá négy gyermekét a szülőpár

Lecsapott az ítéletidő Dubajban: vízben úsznak a repülőgépek - Videó

Lecsapott az ítéletidő Dubajban: vízben úsznak a repülőgépek - Videó

Nem 8, 48 ezer hektár!

Nem 8, 48 ezer hektár!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás