Változik a közlekedés a Budapest–Hatvan vonalon! Erre figyelj, ha arra közlekedsz





A Metropol összeszedte a nap legfontosabb eseményeit, hogy milyen idővel indul ez a hét, és hogy merre nem érdemes vonattal közlekedni.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.01.24.
ez lesz ma

Marad a brutális hideg, de csapadékra nem kell számítanunk

A nyugati tájakon lehet számítani nagyobb mennyiségű havazásra. A legmagasabb hőmérséklet 2 fok körül alakul. Továbbra is szükség lesz még a meleg kabátra, ugyanis ma velünk marad a hideg, hűvös idő. Az ország nagy részén több órára kisüthet a nap, de nyugat, északnyugat felől egyre többfelé megnövekszik a felhőzet.

Számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű, de főleg a Dunántúlon helyenként előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás. A minimum- hőmérséklet –9 és –3 fok között, a maximum hőmérséklet –4 és +2 fok között várható.

Karbantartási munkálatokat végeznek a Keletinél

Mától március közepéig a Keleti pályaudvar és Kőbánya-Kispest között pályakarbantartási munkálatokat végeznek, emiatt a Budapest–Hatvan vonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Az érintett szakaszon a 3000, 3068 és 3061 sz. vonatok helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat.

A Keleti pályaudvar és Kőbánya Kispest között pályakarbantartási munkálatokat végeznek (Fotó: Metropol/NZ)

A részletes vágányzári menetrend megtalálható az állomások pénztárainál és a MÁV honlapján.

Ma van az oktatás nemzetközi napja

Az ENSZ Közgyűlése január 24-ét az oktatás nemzetközi napjának hirdette meg, az oktatás békét és a fejlődést szolgáló szerepét ünnepelve. Ma 258 millió gyermek és fiatal még mindig nem jár iskolába; 617 millió gyermek és serdülő nem tud olvasni és nem tud alapvető matematikai feladatokat megoldani; Afrika szubszaharai térségében a lányok kevesebb mint 40% -a fejezi be az alsó középiskolát, és mintegy négymillió gyermek és ifjúsági menekült nincs iskolában.

A szervezet úgy véli, hogy az oktatás és a tanulás az emberiség egyik legkiválóbb megújuló energiaforrása, a fejlődés egyik motorja.

Idén 150 éves Budapest, előadássorozat van az alkalomból

Rendezvénysorozat kezdődött Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulója alkalmából. A Habsburg Történeti Intézet havonta jelentkező előadásokkal várja az érdeklődőket. Az intézet a tematikus rendezvényekkel a kerek évfordulóját ünneplő Budapestet szeretné ünnepelni.

Idén ünnepli 150. születésnapját Budapest (Fotó: Shutterstock)

Isten éltesse Böjte Csabát!

Ma ünnepli 63. születésnapját Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja, hogy az Erdélyben rossz körülmények között élő gyermekeket támogassa. Az alapvető életfeltételeken kívül a taníttatásukkal is foglalkozik, amibe vallási és erkölcsi nevelésük is beletartozik.

MA ünnepli születésnapját Böjte Csaba (Fotó: Metropol/MK)

Véradás lesz a XIX. kerületben

Ma 11–18 óra között várják a véradókat Kispestre a Köki Terminálba. Fontos, hogy aki szeretne segíteni, ne felejtse otthon a személyi igazolványát, a lakcím kártyáját és a tajkártyáját.





Ezeket olvastad már?
Te mire emlékszel még az érettségiből? Ezt az izgalmas történelmi kvízt kevesen töltik ki hibátlanul

Te mire emlékszel még az érettségiből? Ezt az izgalmas történelmi kvízt kevesen töltik ki hibátlanul

Vidámságot, nevetést és izgalmat hozott Budapest életébe 133 éve: mutatjuk, hogy mi ez

Vidámságot, nevetést és izgalmat hozott Budapest életébe 133 éve: mutatjuk, hogy mi ez

Erre senki nem készült: az egész országra riasztást adtak ki mára

Erre senki nem készült: az egész országra riasztást adtak ki mára

"Állj neki újra tanítani, k***va" - két tanárát is bántalmazta a 17 éves fiú

"Állj neki újra tanítani, k***va" - két tanárát is bántalmazta a 17 éves fiú

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás