
Azt hitték ekcémája van: hat hónapja van hátra az anyukának
Az orvosok maximum fél évet jósolnak neki.
A Metropol összeszedte október 14-e legfontosabb tudnivalóit és programjait, egy helyen.
110 éves az első magyar filmvállalat
Október 14-én jegyezték be a Hunnia Filmgyárat, amelynek az utódja egészen az államosításig Magyarország legnagyobb filmgyára volt.
A vállalat Hunnia Biográf Társaság néven külső Lipótvárosban a Sziget utca és a Pannónia utca sarkán épült fel, és két évig üzemelt. Később ugyanezen néven valósult meg a Hunnia Filmgyár Rt. amely 1928-as alapításától egészen 1948-ig működött. A 20. század első évtizedeiben a politikai vezetők támogatásával folyt a magyar filmgyártás modernizálása és világszínvonalúvá tétele. Így az 1931-ben újjáépült Hunnia Filmgyárban már a felavatása után forgatták az első magyar hangosfilmet, a Kék bálványt (1931), amelyben Jávor Pál és Gózon Gyula játszották a főszerepeket. Még abban az évben elkészült a második is, ami az egyik leghíresebb hazai produkció, a Hyppolyt a lakáj (1931) Kabos Gyula és Csortos Gyula főszereplésével.
Elő a fekete garbóval, Steve Jobs-emléknap van!
2011 óta ezen a napon emlékeznek meg az Apple társalapítójának munkássága előtt tisztelgők az amerikai feltaláló-üzletemberről. A rajongók ezen a napon teniszcipőt, kék farmert és fekete garbót öltenek, mivel Jobs a nyilvános szereplésein rendszerint ezt az összeállítást hordta.
Magyar Klipszemle az Akvárium Klubban
Ma egy egész napos klipünnep keretében díjazzák az elmúlt két év zenei-videós produkcióinak legjobbjait, ingyenes belépéssel. 1042 benevezett darab közül választják ki a győzteseket, és az esti díjátadó gálát megelőzően öt helyszínen klipvetítéssel, koncertekkel és szakmai programokkal várják az érdeklődőket. Az Akvárium Klub 5 különböző pontján várják az érdeklődőket. Olyan nevek is fel fognak lépni, mint a Carson Coma, a Blahalouisiana akusztik, vagy éppen Járai Márk. Az esti díjátadó műsorvezetője Fluor Tomi és Beton.Hofi Ádám lesz.
A szabályos parkolásra figyelmeztető táblák kerültek ki a belvárosban
A BKK és a Budapest Közút együttműködve kiszámíthatóbbá akarják tenni a trolibuszok és az utasok közlekedését. Évente 2000 olyan esetet regisztrálnak, amelyekben szabálytalanul parkoló autó zavarja a trolibuszok haladását, ezért szabályos parkolásra figyelmeztető táblákat helyeztek ki a Nefelejcs utcában, a Dohány utcában, és a Wesselényi utcában.
Ideiglenes forgalomkorlátozás az V. kerületben
Protokollrendezvény miatt a mai napon reggel 6 óra és 12 óra között a Szemere utca páros számozású oldalán az Alkotmány utca és a Szalay utca között tilos megállni. Ez az Innovációs és Technológiai Minisztérium számára fenntartott 25 méteres szakasz után is érvényes.
Az orvosok maximum fél évet jósolnak neki.
Aki csak teheti kerülje el ezt a szakaszt.
Belemerült a filmnézésbe, meglepő dolgon kapta magát.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.