RETRO RÁDIÓ

Megrázó vallomást tett Katalin a rendőröknek, nem ő a gyermeke gyilkosa – Videó!





Újabb fordulatra derült fény az olaszországi gyerekgyilkossággal kapcsolatban, az anya a rendőrségnek azt mondta, hogy egy támadás során szerzett halálos sérüléseket a fia.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.10.03.
rettenetes gyilkosság

Újabb rettenetes részlet derült ki az olaszországi brutális gyerekgyilkosságról. Katalin több késszúrással ölte meg a kétéves Alexet. A borzalom után lefényképezte a kicsi holttestét, majd a képet elküldte az apának, azzal az üzenettel:

„Most már egyikünké sem lesz.”

A magyar rendőrség egyébként az eset után közölte, hogy a 44 éves nő körözését már korábban elrendelték, mivel a volt férj bejelentette, hogy korábbi élettársa a kilenc nappal korábban hozott bírói végzés ellenére nem adta át neki közös gyermeküket, hanem Olaszországba utazott vele.

Felkavaró riport következik

Megtámadták őket, és a kisfia olyan súlyosan megsérült, hogy meghalt, ezt mondta a rendőröknek a magyar nő, aki a gyanú szerint tegnap brutálisan halálra késelte a saját kisfiát. Csakhogy az apa szerint egy közös ismerősüknek telefonban bevallotta, hogy gyilkolt. Egy nappal korábban pedig olyan agresszívan kiabált a gyerekével, hogy a szomszédok kihívták a rendőröket – a sokkoló videót a Tények tettek közzé.





Ezeket olvastad már?
Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás