Szókincs és érték - ma ünnepeljük a magyar népmese napját

A Metropol összeszedte a nap legfontosabb történéseit, mint például hogy minek van ma az évfordulója, illetve hogy kivel játszik a Fradi az EL-ben.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.30.
ez lesz ma

Ma van a magyar népmese napja

Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!” - írta a Magyar Olvasástársaság 2005-ös felhívásában. Miért éppen szeptember utolsó napján: mert ez a nap Benedek Elek, a nagy mesemondó születésnapja (1859). A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé. Ekkor számos szavalóversenyt szoktak tartani az általános és középiskolák.

A XVI. kerületben mutathatják meg tudásukat a gyerekek

A jeles nap alkalmából a XVI. kerületi Szentmihályi Kulturális Központban népmesemondó-versenyt tartanak. A megmérettetésre 1-3 és 4-6 osztályos korcsoportokban jelentkezhettek a tanulók. A versenyt október 2-án, szombaton 15.30-kor tartják.

Kapunk ma hideget-meleget

Az arra érzékenyeknél fejfájás, levertség, fáradékonyság és álmatlanság is jelentkezhet, illetve felerősödhetnek a reumatikus és a görcsös panaszok is. Ma a délkeleti tájak kivételével mindenfelé esőre kell számítani. Ezután a csapadékzóna egyre keletebbre helyeződik át, nyugat felől elkezd felszakadozni a felhőzet. A déli szél egyre többfelé északira, északnyugatira fordul, és sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérik, így tehát a hosszabb ujjú pulcsi már nem lesz elegendő, egy kabátra is szükség lehet. Délután a legmagasabb hőmérséklet 14-20 fok között alakul. Szerencsére a hétvégéig folyamatosan emelkedik majd a hőmérséklet, vasárnap már 22 fok körüli értékeket is mérhetünk.

Hazai pályán lép ma pályára a Fradi

Ma a Ferencváros 21 órakor a Groupama Arénában fogadja a Real Betist a labdarúgó Európa-liga G-csoportjának második fordulójában. A zöld-fehérek a csoport első meccsén kikaptak a Bayer Leverkusen ellen, de kevésen múlt, hogy ne hozzanak el legalább egy pontot Németországból. A Fradi most hazai pályán javíthat.

Újra pályára lép a Ferencváros az Európa-Ligában (Fotó: origo.hu)

Nehéz lesz közlekedni a Groupama Aréna körül

A meccs miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a IX. kerületben. A rendőrség arra kéri az autósokat, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint közlekedjenek.

Tilos megállni:

Ma reggel 7 óra és éjfél között a IX. kerületben, az Albert Flórián út mindkét oldalán, a Könyves Kálmán körút és a Vágóhíd utca között.

Ingyenes ruhaosztást tartanak a XVI. kerületben

Ma a Magyar Vöröskereszt XVI. kerületi szervezete 9-12 óra között ingyenes ruhaosztást tart a Veres Péter út 27. szám alatti irodájában. Az eseményre ellátogatók ruhák, cipők és játékok és könyvek közül válogathatnak.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás