
Dunaújvárosi Békemenet: hamarosan megszólal Orbán Viktor
Eger után most Dunaújvárosban mond beszédet Orbán Viktor.
A budapesti dugókról próbálja elterelni a figyelmet Karácsony Gergely főpolgármester azzal, hogy vissza akarja vonni a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezéséhez adott hozzájárulást - közölte a Nézőpont Csoport vezetője csütörtökön a közmédiával.
Mint arról korábban beszámoltunk, a főpolgármester csütörtök reggel Facebook oldalára feltöltött videóban azt javasolta, hogy a Fővárosi Közgyűlés vonja vissza a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezéséhez adott hozzájárulását.
Mráz Ágoston Sámuel szerint Karácsony Gergely bajban van, mert az előválasztási kampány ellenére sem emelkedik a népszerűsége. Akik két éve bizalmat szavaztak neki, azok is elégedetlenek a munkájával, mert a főváros tele van dugókkal – emelte ki, hozzátéve: ráadásul az iskolakezdéssel várhatóan még nagyobb lesz a baj.
Azt mondta: a főpolgármester azzal, hogy egy korábbi ígéretét szegi meg, a hitelességét áldozza fel, hogy ne a számára kellemetlen témákról legyen szó. Emellett árt a főváros gazdaságának és az előválasztási kampány érdekében magára haragítja a választókat – tette hozzá.
Szerinte egyébként Karácsony Gergelynek az „elterelési hadművelettel” sem sikerül majd feledtetnie a dugókat, mert azok idegesítik a fővárosiakat, akik felelőst keresnek emiatt. A budapestiek a választásokon a dugókra emlékeznek majd, nem a világbajnoksággal fognak foglalkozni – mondta Mráz Ágoston Sámuel.
Karácsony Gergely csütörtökön azt mondta: a kínai Fudan Egyetemmel kapcsolatos törvénnyel a kormány megszegte azt a 2019-ben kötött megállapodást, amelynek részeként a főváros hozzájárulását adta a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezéséhez, ezért azt javasolja a közgyűlésnek, hogy a jövő heti ülésen vonja vissza az esemény megrendezéséhez szükséges fővárosi hozzájárulást.

Eger után most Dunaújvárosban mond beszédet Orbán Viktor.

Orbán Viktor Dunaújvárosban folytatja az országjárását.

Online is lehet követni az eseményeket!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.