
Nosztalgia a síneken: nézegess retró fotókat a szülinapos úttörővasút 77 évéből!
Retró galériával emlékezünk az egykori Úttörővasútról.
Bár statisztikailag elég valószínűtlen, mégis el lehet kapni oltás után is a koronavírus-fertőzést – hívják fel a figyelmet a londoni King’s College kutatói.
Ennek többnyire az az oka, hogy a második vakcina beadása után is el kell telnie néhány hétnek, hogy kialakuljon a teljes védettség. Ilyenkor ugyan a betegség lefolyása is jóval enyhébb, azonban ha felmerül a gyanú, mindenképp érdemes teszteltetni. A tudósok 1,1 millió beoltott brit adatait megvizsgálva arra jutottak, hogy léteznek tipikus tünetek, amelyekre érdemes figyelni. Még akkor is, ha már megkaptuk a vakcinát.
Az egyik leggyakrabban előforduló tünet, ami viszont nem tipikus velejárója a koronavírus-fertőzésnek. Az utólag megbetegedett oltottak között azonban sűrűn előfordul.
Bár sok minden okozhatja, erre mégis érdemes odafigyelni, mivel a Covid egyik tipikus tünete. Ha gyakran érzi úgy, hogy szokatlanul gyorsan elfogy a levegője, azonnal teszteltessen!
Míg a betegségen átesettek gyakran számolnak be tartós fülzúgásról, a konkrét fülfájás az oltás utáni Covid-fertőzöttség jele lehet. Ha a vakcina beadását követő napokban ezt a tünetet észleli, az rosszat jelenthet.
Az oltás után minden negyedik embernél jelentkezhet a hónalj vagy a nyak duzzanata, és ez akár napokig eltarthat. Azonban ha nem közvetlenül az vakcina beadása után tapasztalja ezt, mindenképp érdemes teszteltetni.
Retró galériával emlékezünk az egykori Úttörővasútról.
Az őrjöngő ámokfutó pizsamában akarta megállítani a buszt.
Négy férfi mert csak egy ellen kiállni Pesterzsébeten.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.