
11 életmódbeli változtatással megelőzhető az Alzheimer-kór - Videó
Egyszerű lépésekkel megelőzhetjük a betegség kialakulását.
Fordulóponthoz érkezett Fekete Dávid botrányos ügye, miután a rendőrség házkutatást tartott nála hétfőn, majd magukkal is vitték. A bíróságnak 72 órán belül kell rendelkeznie előzetes letartóztatásáról.
A Megasztár második helyezettje körül már hónapok óta kavarog a botrány, de most fordulóponthoz érkezett minden bizonnyal azzal, hogy a rendőrök bevitték a lakásában tartott házkutatás után – írja a Bors.
Az elmúlt időszakban hétről hétre kerültek elő az áldozatai, akiket különböző módszerekkel összesen több százmillió forinttal károsított meg, sőt édesanyjának is el kellett adnia a házát miatta.
Először hivatalosan az autókereskedése ment csődbe, saját bevallása szerint is százmilliókkal tartozik a volt kuncsaftjainak. Később kiderült, hogy a Hit Gyülekezete tagjait is megrövidítette, de még számos áldozat beszámolója is napvilágra került. Ráadásul nemrég előkerült egy titkos hangfelvétel is, amelyen gyakorlatilag bevall mindent az egyik károsultjának.
Egyszerű lépésekkel megelőzhetjük a betegség kialakulását.
Fontos szavazást tartanak csütörtökön Brüsszelben.
Csoda, hogy életben maradt a kamasz.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.