RETRO RÁDIÓ

Mik vannak? Már működik a nagymamakölcsönző





Mivel a gyerek nem mehet be a könyvtárba, mert nincs védettségi igazolványa, Tapolcán kitaláltak valamit… Május elején a tapolcai Wass Albert Könyvtár Facebook-oldalán megjelent egy felhívás Kölcsönözz könyvtári nagymamát címmel. Leírták, hogy hétköznapokon 14 és 18 óra között a kísérő nélkül érkező 18 év alatti gyerekeket a Tapolcai Nőklub védettségi igazolvánnyal rendelkező önkéntesei segítik a könyvtárban. A hír pillanatok alatt bejárta a Facebookot és óriási visszhangja lett. A felhívás kapcsán megkerestük az ötletgazdát és a kölcsönözhető nagymamák vezetőjét.



Megosztás
Szerző: metropol
2021.05.14. 04:20
ötletes

Negatív élményből kedves ötlet

„Fél évnyi kényszerű zárva tartás után múlt héten végre kinyithattunk” – mondta Dr. Décsy Sándor a tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeum igazgatója. „Az első napon én vállaltam, hogy a bejáratnál ellenőrzöm a védettségi igazolványok meglétét. Rögtön egy negatív élménnyel szembesültem. Egy fiatal fiú érkezett, akiről hirtelen nem tudtam eldönteni hány éves, ezért elkértem tőle az igazolványát. Közölte, még nincs 16 éves. Mivel nem volt vele nagykorú, akinek lett volna védettségi igazolványa, így nem engedhettem be. Innét indult a gondolat, hogyan lehetne ezt a helyzetet megoldani.”

Elmondta, a könyvtáros nem lehet a felügyelő.

„A munkaidőben a munkáját végzi, ellenben önkénteseket bevonhatunk. Ekkor jutott eszünkbe a tapolcai nőklub. Nagyon aktívak, szinte mindenütt ott vannak és mindenben segítenek. Felhívtam az elnöküket, Edit nénit, fél óra múlva már itt is volt. Mondta, megbeszéli a csoporttal és már aznap este azzal hívott fel, hogy jövő szerdáig megvan a beosztás, mikor ki jön. Ezután született meg Facebook- posztunk, ami gyorsan országos hírnevet szerzett a kezdeményezésünknek.”

Negyven éven át gyermekkönyvtáros

„Az első perctől tetszett az ötlet, hogyne tetszett volna, hiszen negyven éven át voltam gyerekkönyvtáros, hogyne érintett volna érzékenyen, hogy a gyerekeket kizárják a könyvtárból” – mondta Varga Károlyné, Edit néni, a Tapolcai Nőklub Egyesület elnöke. „Ha egyedül kellett volna megcsinálnom, akkor is megteszem, hogy ott legyek és segítsem őket. De a Tapolcai Nőklubban olyan hölgyek vannak, akikre mindig számíthatok. A tagok többsége 60 és 85 év közötti.”

Már mások is megkeresték őket, hogy lennének-e másutt is kölcsönözhető nagymamák.

Valami egyedit találtak ki Tapolcán (fotó: Facebook)

Már máshol is működik

A tapolcai ötlet azóta már működik például Sümeg, Pápa és Nyíregyháza könyvtáraiban is. Megkérdeztük, mi a helyzet a legnagyobb fővárosi könyvtárhálózatnál.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár egyik munkatársa elmondta, ők a rendeletben foglaltak alapján járnak el. Kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező személyt engednek be a könyvtárba. A gyerekek tehát csak védettségi igazolással rendelkező felnőtt kíséretében vagy saját védettségi igazolással léphetnek be.

 





Ezeket olvastad már?
Megölt egy nőt és annak kétéves kislányát egy férfi, majd megpróbálta elrejteni a holttesteket

Megölt egy nőt és annak kétéves kislányát egy férfi, majd megpróbálta elrejteni a holttesteket

„Bízunk benne, hogy többé nem engedik ki a szabad emberek közé” – elítélték a szemkinyomó rémet

„Bízunk benne, hogy többé nem engedik ki a szabad emberek közé” – elítélték a szemkinyomó rémet

„A keresés szomorú véget ért” – holtan találták meg a két éve eltűnt esztergomi édesanyát

„A keresés szomorú véget ért” – holtan találták meg a két éve eltűnt esztergomi édesanyát

Riasztották az életmentőket, nem volt idő kórházba vinni a kismamát

Riasztották az életmentőket, nem volt idő kórházba vinni a kismamát

Top hírek



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás