
Magyarország járványügyi mutatói jobbak, mint az EU-é, íme az örömteli adatok
A harmadik hullám csúcsához képest már hetven százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma, ami egyértelműen az oltási kampány eredménye.
Kedvező adatokat mutat a magyarországi járványgörbe. Bár még mindig sokan – jelenleg több mint nyolcezren – vannak kórházban, az újonnan regisztrált koronavírus- fertőzöttek egymillió főre vetített száma már jelentősen visszaesett az utóbbi napok, hetek folyamán.
A harmadik hullám csúcsához képest már hetven százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma
A kedden jelentett szám (egymillió főre vetítve 168 új fertőzött) nemcsak két hónapos minimum, de alacsonyabb az európai uniós napi átlagnál is, ami 197 fő.

A nemzetközi adatok szerint jelenleg továbbra is Ciprus, Svédország, Horvátország és Franciaország regisztrálja a legtöbb fertőzöttet naponta az EU-ban, bár ez utóbbinál gyakran előfordul, hogy napokon keresztül nem közöl adatot.
Az országok eltérő adatközlési módszertana miatt a mai adatok később lesznek összevethetők. Azon a tényen viszont semmi nem változtat, hogy az uniós átoltottságban az élmezőnyben vagyunk, és szerda délelőttre már 3 363 596 főre nőtt a beoltottak száma, közülük 1 425 124 fő már a második oltását is megkapta. Vagyis a magyar lakosság 34%-a már megkapta az oltást, szemben az uniós 19%-os átlaggal. A javuló járványügyi számok pedig azt bizonyítják, hogy hatásos a hazai oltási kampány, és egyre több a védett honfitársunk.
Top hírek


Tragikus péntek: Árokba hajtott és meghalt egy autós az M5-ösön
Teljesen összeroncsolódott a jármű.

Könnyeikkel küszködtek: Megrázta a helyieket a tiszaújvárosi robbanás
Sokan látták és hallották a halálos detonációt.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre