
Orbán Viktor: Hiszek benne, hogy két hét múlva megkezdhetjük a nyitást
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolOrbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kijelentette, a harmadik hullámban vagyunk, és ez erősebb lesz, mint a második hullám.
A miniszterelnök péntek reggel az operatív törzs ülésén vett részt, azután adott interjút a Kossuth rádióban.
„Az operatív törzs reggeli ülésén egész hajnalban az oltások körüli kérdésekkel foglalkoztunk. Az oltás nem kötelező, de már szép számban, több mint 2,8 millióan regisztráltak. Május elején 4,7 millió oltásig juthatunk, míg június elejéig 8 millióval tervezünk„ –ismertette a számokat Orbán Viktor.
„Péntekre 6369 új fertőzöttet azonosítottak, és meghalt 143 honfitársunk. Lélegeztetőgépen 677-en, míg kórházban 6877-en vannak. Jelen pillanatban az látható, hogy ez a szám fog felmenni, felmehet akár 20 ezerre is” – közölte a miniszterelnök.
A miniszterelnök hangsúlyozta, szigorítani kellett. A járványügyi szakemberek jelezték, tragédia lesz, ha nem lépünk – jelentette ki Orbán Viktor.
Operatív csoport vizsgálja a kiküldött SMS-ekből fakadó hibákat
Pénteken teszik közzé azt a telefonszámot, ahol jelezni lehet a rendszerben felmerült kérdéseket
A kormányfő beszámolója szerint az oltási terv átalakítása egyelőre nem jelentett gondot. „Kevés idő telt el, mióta alkalmazzuk a vakcinákat, ezért kevés a gyakorlati ismeretünk is. Arról, hogy mennyi idő teljen el az első és a második oltás között, a tudományos álláspont jelenleg az, hogy ez 21 napnál több lehet. A kínai vakcináknál ezért is tudjuk kitolni az oltások határidejét” – mondta.Az étterem, kaszinó, szálloda, műszaki cikkeket árusító boltoknak be kell zárnia – mondta Orbán Viktor. A virágboltok esetében március 8-án még nyitva lehetnek nőnapon. A bölcsődék nem zárnak be.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre