
„Szeretlek, anya” - ezekkel a szavakkal búcsúzott a tinédzser, és soha nem tért haza
Épp olyan volt, mint bármelyik átlagos 16 éves.
A Vatikánban akár elbocsátás is fenyegetheti azokat, akik nem hajlandók beadatni maguknak a koronavírus elleni oltást, kivételt csak azok élvezhetnek, akik érvényes orvosi igazolással bizonyítják, hogy nem ajánlott számukra a vakcina - jelentette csütörtökön az AP amerikai hírügynökség.
A február 8-i rendelet jóval túlmegy az olasz gyakorlaton, amely általában önkéntessé teszi az oltást, de ez jellemző a világ szinte egészére is. A vatikáni rendelet hangsúlyozza a morális felelősséget: „Ha megtagadod az oltást, mások egészségét kockáztatod.”
A Vatikán önálló állam, abszolút monarchia Olaszországon belül, és független az olasz törvényektől, munkajogi érdekvédelmi szabályoktól. A Szentszéknek mintegy ötezer alkalmazottja van.
A világon egyébként az első állam lehet a vatikáni, ahol minden felnőtt megkapja az oltást. A pápai államban januárban kezdődött a kampány a Pfizer/BioNTech vakcinájával, Ferenc pápa már megkapta a második adagot.

Épp olyan volt, mint bármelyik átlagos 16 éves.

A közösségi oldalán tudatta a részleteket a miniszterelnök.

A Hubble 35 éve alacsony Föld körüli pályán kering
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.