
Megható vallomás: így találta meg újra önmagát a balett segítségével a krónikus beteg nő
Nem adta fel álmait.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a Sestakert városrészben lévő Károlyi Mihály utcai társasházhoz, ahol a kigyulladt lakásból több embert kimenekítettek.
Tűz volt egy debreceni panellakásban csütörtök reggel - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság a honlapján.
A tüzet eloltották, öt embert a mentők kórházba vittek.
A részletekről Papp-Kunkli Nóra, a hajdú-bihari katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek elmondta: a tűz egy tízemeletes panelház első emeleti lakásában keletkezett. A lakásban egy idős nő tartózkodott, aki az ablakból kihajolva kérte a járókelők segítségét.
A debreceni hivatásos tűzoltók egy dugólétrán át közelítették meg a lakásban rekedt asszonyt, akire mentőkámzsát adtak, mert a füst nagy mennyiségben hömpölygött ki a lakásból. Eközben a tűzoltók bejutottak a lakásba, oltani kezdték a tüzet, az asszonyt pedig kimentették az épületből - ismertette a szóvivő.
Papp-Kunkli Nóra hozzátette: a tűzoltók átvizsgálták a társasházat, több mint harminc embert kísértek ki, több gyereket pedig ölben vittek le, mentőkámzsával az épületből.
A füst miatt 51 embernek kellett ideiglenesen elhagyni az otthonát, ők egy melegedőbuszban várták meg a beavatkozás végét.

Nem adta fel álmait.

A Zsinór utcában dolgoznak a tűzoltók.

Az Ország utat lezárták.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.