
Schanda Tamás: javul a foglalkoztatás
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Metropol„Borzasztóan nehéz év van mögöttünk, és tudjuk, hogy egy darabig sajnos még velünk marad a koronavírus okozta veszély. De már látjuk a végét! 2020 utolsó hónapjában négyezerrel dolgoztak többen, mint 2019 azonos időszakában” – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára a Facebook oldalán.
Schanda hozzátette: ez azt jelenti, hogy a magyarok továbbra is munkából akarnak megélni, a gazdaságvédelmi intézkedések pedig valódi, hatékony segítséget nyújtanak nekik ebben.
Az emberek egészségének védelméről szólva megjegyezte, érkeznek az oltások, és már több mint egymillió ember regisztrált is a vakcinára. Brüsszel ugyan megint „súlyos” hibákat ejtett a beszerzésnél, amit jól mutat az is, hogy Izrael és az EU-ból frissen kilépett Nagy-Britannia is sokkal több oltóanyagra tett már szert, mint az a kontinensre jellemző, de hazánkban ennek ellenére is jól halad az oltási program végrehajtása.

Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre