Ezt látnod kell: összeszedtük a legviccesebb bliccelős sztorikat

Bár tavaly a tömegközlekedők, így a bliccelők száma is jelentősen csökkent, vannak, akik épp a járvány óta nem vesznek jegyet. Így spórolt meg több, mint 100 ezer forintot egy budapesti nő, aki a pénztárcabarát megoldással nem lehet egyedül, egy felmérés szerint ugyanis a budapestiek 45 százaléka, - ritkán vagy rendszeresen - de szokott bliccelni.

Megosztás
Szerző: Metropol
2021.01.19. 04:55
BKK

A fővárosban közlekedők döntő többsége becsületesen megvásárolja az utazáshoz szükséges jegyet, bérletet. Ugyanakkor minden évben vannak olyanok, akik nem csupán érvényes jogosultság nélkül utaznak, de a pótdíjazással járó kötelességeiket, felszólításokat is figyelmen kívül hagyják.

Kevesebben blicceltek tavaly, mint öt éve

A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint a bliccelők száma az elmúlt időszakban évről-évre csökkent: 2020-ban 133 ezer utast pótdíjaztak a BKK ellenőrei, ami az öt évvel ezelőtti adat mintegy egyharmada. Mint írják, az érvényes jegy és bérlet nélkül közlekedők számának visszaesésében szerepet játszott a járványhelyzet, és az ahhoz kapcsolódóan példátlan arányban visszaeső utasszám.

Mégis a budapestiek 45 százaléka szokott bliccelni

A Pulzus reprezentatív kutatásából - amelyet a Napi.hu megbízásából készített - viszont az derül ki, hogy Budapesten csak az emberek 44 százaléka nem szokott bliccelni, 38 ritkán, 7 pedig rendszeresen. Vagyis többen vannak azok (45 százalék), akik megszegik az utazási szabályokat, mint akik saját bevallásuk szerint soha nem tesznek ilyet. A budapestiek 11 százaléka nem utazik tömegközlekedéssel.

„100 ezer forintot spóroltam blicceléssel”

Bár a vírus miatt tavaly lényegesen csökkent az utasok, így a bliccelők száma is, valaki épp a járvány miatt döntött úgy, hogy kockáztat.

- Tavaly márciustól nyár közepéig otthonról dolgoztam. Csak néha mozdultam ki, arra a pár alkalomra pedig nem akartam bérletet venni. Bár azóta újra járok dolgozni, továbbra sem veszek bérletet, rájöttem, hogy szuperül megvagyok nélküle. Mindig van nálam jegy, ha jön az ellenőr, gyorsan lyukasztok. Szerintem már profi vagyok, még egyszer sem büntettek meg, nem mellesleg körülbelül 100 ezer forintot még meg is spóroltam - mesélte egy 23 éves budapesti nő.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Közel 3 millió forintos pótdíjat fizetett egy utas

Egyre többen választják a helyszíni kiegyenlítés lehetőségét, ugyanis közvetlenül az ellenőrnek fizetve a 16 ezer forintos pótdíj összege 8 ezer forintra mérséklődik. Egy biztos: jobb mielőbb túlesni a kifizetésen, nem érdemes abban reménykedni, hogy a pótdíjtartozás elévül, ugyanis a BKK, ha kell, bíróságra viszi az ügyeket. A jogi eljárásokat követően tavaly a legborsosabb, egyösszegű befizetés 2 797 400 forintra rúgott, amelyet 14 végrehajtási eljárásból, 65 pótdíjazási eset alapján érkezett be a társasághoz.

Ezek az árulkodó jelek

A BKK egy vicces poszttal, a mémként elhíresült „Harolddal” azt is elárulta, hogy mire figyelnek az ellenőrök, mik azok a jelek, amelyek lebuktatják a bliccelőket.

Ezek a következők:

  • Elvörösödés az ellenőrök láttán

  • Kétségbeesett tekintet

  • Félelem kompenzálása mosolygással

  • Pótcselekvés a nyugodtság látszatának fenntartásáért

  • Enyhén görnyedt, védekező testtartás
  • Fotó: BKK/Facebook

    Olvasóink írták

    A kreativitásnak csak a képzelet szab határt - tartja a mondás, és ezt igazolják azok a történetek is, amelyekkel olvasóink megpróbáltak az ellenőrök elől meglógni. Történeteiket név nélkül közöljük.

  • Én egyszer annyira megijedtem, amikor blicceltem, hogy odamentem az ellenőrhöz és kifaggattam, hogyan lehetnék ellenőr, mert ez a gyermekkori vágyam. Annyira örült, hogy a következő megállóig beszélgettünk, ott elköszöntem és leszálltam. Eszébe sem jutott elkérni a jegyem vagy a bérletem.

  • Blahán elkaptak engem és a barátnőmet. Ez a színházi éveim alatt volt. Én Pálmay Ilka nevet diktáltam be, a barátnőm pedig azt mondta, hogy Bajor Gizinek hívják. Simán felírták a büntetésre, majd megkérdezték, hogy rokona-e Bajor Imrének.

  • Én úgy tettem, mintha nagyothallanék. Kézzel-lábbal mutogattam az ellenőrnek, szándékosan nem akartam megérteni, hogy mit akar. Közben csörgött a telefonom, a párom hívott. Hirtelen elfelejtettem, hogy szerepben vagyok, és gond nélkül beleszóltam: Szia Peti! Persze bukta volt az egész.

  • Én egy tipikus trükköt választottam: elkezdtem az ellenőrhöz spanyolul beszélni. A probléma csak az volt, hogy tudott spanyolul, így sajnos nem úsztam meg a büntetést, de legalább nevettünk egy jót, na meg persze gyakoroltuk a nyelvet.
  • Ezeket olvastad már?
    Tanulmányi verseny valódi szakmaisággal

    Tanulmányi verseny valódi szakmaisággal

    Botránypolitikus: Baranyi Krisztina 3 „hadviselő” éve 9 pontban

    Botránypolitikus: Baranyi Krisztina 3 „hadviselő” éve 9 pontban

    Végre egy jó hír: újabb trolibuszok a fővárosban!

    Végre egy jó hír: újabb trolibuszok a fővárosban!

    82 milliárd forint osztalékot talicskáztak ki a Fővárosi Csatornázási Művekből

    82 milliárd forint osztalékot talicskáztak ki a Fővárosi Csatornázási Művekből

    Hírlevél feliratkozás

    Top hírek

    Ezek is érdekelhetik