
Varga Judit a BBC-nek: A „józan ész győzelme” az európai uniós megállapodás
Mindenekelőtt a „józan ész győzelme” a csütörtöki megállapodás az Európai Unió következő többéves költségvetéséről, a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról, illetve a közösségi források kifizetéséhez fűzött jogállamisági feltételrendszerről - szögezte le Varga Judit igazságügyi miniszter a BBC brit közszolgálati televíziónak adott pénteki interjújában.
A tárcavezető sikerként értékelte, hogy Európa, ideológiai viták helyett, végre a világjárványra és annak negatív gazdasági hatásaira fókuszál, és ennek megfelelően „példa nélküli” pénzügyi csomagot hagytak jóvá a tagországok vezetői.
Nem szabad megkerülni az EU alapszerződéseit, illetve a költségvetésen keresztül bármiféle politikai zsarolást alkalmazni egyes tagállamok ellen annak érdekében, hogy azok megváltoztassák álláspontjukat bizonyos fontos kérdésekben - hangsúlyozta a BBC World News adásában.
Varga Judit a műsorvezető kérdéseire válaszolva határozottan elutasította azokat a vádakat, amelyek szerint a magyar kormány elfogadja az Európai Unió pénzét, a demokratikus normáit azonban nem.
Kiemelte: mindenkinek érdeke, hogy szabályosan költsék el az európai uniós költségvetési forrásokat, annál is inkább, mert bár Magyarország nem számít nettó befizető országnak, az állampolgárok így is hozzájárulnak a közösségi büdzséhez.
Aláhúzta: az EU-nak már most is számos eszköze van a pénzügyi érdekei megvédésére, így nem lett volna hozzáadott értéke egy, a tervezetthez hasonlóan rendkívül tágan meghatározott, nem megfelelően definiált jogállamisági mechanizmusnak, a kormány ezért garanciákat akart a tisztességes eljárás, a jogbiztonság biztosítására, amelyeket meg is kapott csütörtökön.
Top hírek


„Betonkemény volt a bőröm” – Felső nélkül futja a maratonokat a mellráktúlélő anya
Louise ma már felső nélkül futja le a maratonokat.

„Úgy töltöm magam, mint egy Teslát” – Gépekre kötve várja az új szívét a 27 éves srác
Akkumulátorral a mellkasában él a 27 éves Liam.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre