Nyakunkon a szilveszter! Ezeket a szabályokat kell idén betartani

Kijárási korlátozás, tűzijáték tilalom, csendes ünneplés otthon - várhatóan ilyen lesz az év utolsó napja.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.30.
Fontos tudnivalók

Az idei szilveszter nagyon más lesz, mint az eddigiek. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat!

Orbán Viktor december 7-én jelentette be, hogy a kormány meghosszabbítja az este 8 órától reggel 5-ig tartó kijárási korlátozást, és ez alól bizony a szilveszter sem jelent kivételt. A miniszterelnök akkor úgy fogalmazott, hogy egy jó buliért nem érdemes kockáztatni az egészségünket, és mindazt, amiért eddig dolgoztunk.

2020-ból szabályokkal megyünk át 2021-be - Fotó: Shutterstock

Az állatvédők felmentést kapnak a kijárási tilalom alól

Felmentést kapnak a kijárási tilalomra vonatkozó rendelkezések alól az állatvédők szilveszter éjszakára - közölte kedden az állatvédelemért felelős miniszteri biztos.

Ovádi Péter közleményében azt írta: kezdeményezésére a rendőrség 2020. december 31-én 20 óra és 2021. január 1-jén 5 óra között az állatok védelme érdekében igazolásként elfogadja a bejegyzett, állatvédelemmel foglalkozó civil szervezet által kiállított, a védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet által előírt okiratot. Hozzátette: az igazolást csak azoknak a civil szervezeteknek az esetében fogadja el a rendőrség, amelyek alapító okiratában az állatvédelem a fő tevékenység.

Ovádi Péter hangsúlyozta, ha egy civil szervezetnek bejelentés alapján befogást vagy elhelyezést kell biztosítania, akkor azt jogszerűen teheti meg az igazolás birtokában, ugyanakkor az állatvédők egységes megítélése érdekében fontosnak tartja, hogy ezzel senki ne éljen vissza.

Idén remélhetőleg nem kell félniük kedvenceinknek a szilveszteri durrogásoktól - Fotó: Pixabay

Katasztrófavédelem: tilos a tűzijáték!

A járvány elleni védekezés miatt az idei szilveszteren tilos a közterületi tűzijáték és magánterületen is csak az alacsony kockázatú, 1-es és 2-es kategóriába tartozó eszközök használhatók - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szerdán. Mukics Dániel közölte: ez azt is jelenti, hogy a megszokott szilveszteri pirotechnikai termékek nem is érhetők el a kereskedelemben.

A megszokott szilveszteri pirotechnikai termékek nem is érhetők el a kereskedelemben - Fotó: Shutterstock

Tilos az alkohol fogyasztása közterületen

A 2020-as év minden szempontból rendhagyó, ez alól nem kivétel a szilveszteri éjszaka sem, amikor a különleges járványügyi szabályok továbbra is életben lesznek. Ne felejtsük el, hogy december 24-től január 3-ig valamennyi közterületen tilos szeszesitalt fogyasztani. A spontán rendezett utcai koccintásokat büntetik és továbbra is tilos 10 főnél többen összeggyűlni egy helyen! Akár több százezer forintra is büntethetik szilveszter éjjel azt, aki megszegi a szabályokat, ugyanis a bírságokat halmozni is lehet - hívta fel a figyelmet az ORFK sajtóosztálya.

A pirotechnikai termékek forgalmazására, tárolására és felhasználására vonatkozó előírások megszegése esetén a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 182. § (2) bekezdése szerinti polgári felhasználású robbanóanyaggal és pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés valósul meg, A szabálysértés elkövetése miatt 5000 Ft-tól 50 000 Ft-ig terjedő helyszíni bírság, illetve 5000 Ft-tól 150 000 Ft-ig terjedő szabálysértési pénzbírság szabható ki.

Ilyen lesz az évbúcsúztató a nagyvilágban

A szomszédos Szerbiában sem lehet bulit rendezni, a polgári védelmi szervezet vezetője arra kérte az állampolgárokat, hogy jelentsék a hatóságoknak, ha hangos és tömeges összejöveteleket tapasztalnak. Emellett a vendéglátóhelyek nyitvatartását is korlátozzák szilveszter éjjel.

Romániában is érvényben marad a kijárási tilalom, 23 és hajnali 5 óra között tilos lesz az utcán lenni.

Franciaországban fokozott rendőri jelenlét lesz az utcákon este 8 után. Gérald Darmanin francia belügyminiszter a tömegközlekedés teljes vagy részleges leállításának vizsgálatát is javasolta.

A brazíliai Rióban a strandokat zárják le szilveszter éjszakáján, hogy megakadályozzák a koronavírus-járvány további terjedését.

Bár Pekingben kifejezett tiltást nem adtak ki, felszólították a lakosságot, hogy ne vegyenek részt nagyobb létszámú rendezvényen.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás