
Minden nap ezrek halnak meg az ukrán fronton
Egy francia tévének mondott egy számot, de az nem valós.
Egy nyugat-londoni szállóban lakótársai találták meg a fiatal nő tetemét.
A hostel lakói, akik ismerték az áldozatot, azt gondolták, a nő a Victoria pályaudvarra ment, azonban később egy poggyászt találtak, ami a nő holttestét rejtette. A londoni rendőrséget a lakók péntek délután értesítették, azonban a hatóságok ezidáig csak kevés információt hoztak nyilvánosságra.
A tisztek mindössze azt erősítették meg, hogy a bőröndben valóban egy holttest volt, azonban, mint mondták, személyazonosságának azonosításán még dolgoznak. Az esetet egyelőre megmagyarázhatatlannak találják. Ami bizonyos, hogy a rendőrök egészen szombat délig vizsgálódtak a hostelben – írja a Sky News.
A szálló egyik lakója a lapnak elmondta, hogy az elhunyt nő „nagyon jó ember” volt.
„Egy nagyon jó barátomat veszítettem el. Sok közös ismerősünk volt volt. Kedves lány volt - nagyon kedves és barátságos ” - mondta a lapnak a magát csak mint „Martint” megnevező férfi, aki a szállóban lakik.
Az eset kapcsán letartóztatás egyelőre nem történt.

Egy francia tévének mondott egy számot, de az nem valós.

Nehéz sors jutott Józsefnek.

Óriási károk, tehetetlen, forrongó autósok.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.