
Most jött: tömegkarambol történt az M0-áson
Az érintett szakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani.
A szerencsétlenség következtében mindkét gép lezuhant a franciaországi Loche településnél.
Összeütközött a levegőben és lezuhant két kisrepülőgép szombaton Franciaországban, a balesetben öten meghaltak. A szerencsétlenség Loche település térségében történt mintegy 50 kilométerre Tourstól - közölte a France Bleu francia rádió Marc Angenault helyi polgármesterre hivatkozva.
A balesetben érintett ultrakönnyű repülőgép két utasával egy lakóház mellett zuhant le a település központjában, szerencsére azonban a földön senkinek sem esett bántódása. A másik négyüléses turisztikai repülőgép, amelyen hárman voltak, lakatlan területen ért földet.
Mintegy ötven tűzoltót és 30 csendőrt riasztottak a helyszínre, ahová repülésügyi szakemberek is kiérkeztek. A baleset oka egyelőre ismeretlen, a hatóságok vizsgálatot indítottak.

Az érintett szakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani.

A borús hetek után most előbújik a nap.

A csapatmunkának és az összefogásnak köszönhető ez.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.