Belehalt a koronavírusba egy kigyúrt vírustagadó

A 33 éves férfi a koronavírus okozta súlyos szövődményekbe halt bele.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.20.
vírustagadó

Dmitriy Stuzhuk 33 éves ukrán fitnesz-influenszer és apuka, az elmúlt időben hatalmas energiát fektetett abba, hogy meggyőzze követőit, hogy a koronavírus nem is létezik és csupán a háttérhatalmak ármánykodása áll mögötte.

A tragédia csupán az, hogy végül maga a vírustagadó Dimiriy is elkapta a betegséget, és belehalt. A férfi valószínű, hogy törökországi utazása alatt fertőződhetett meg, Ukrajnába hazatérve pedig hamar kórházba is került, miután a koronavírus több tünetét észlelte magán. A kezeléseknek köszönhetően jobban lett, nyolc nap után haza is engedték a kórházból, de állapota ismét rosszabbra fordult. Ekkor azonban már nem tudott hazamenni a kórházból, korábbi felesége közölte követőivel, hogy Dimitriy belehalt a fertőzés szövődményeibe, szív-és érrendszeri problémái lettek.

Ugyan már nem vagyunk együtt, ugyanúgy fáj az elvesztése. Annyira sajnálom. Köszönök mindent az egyik legfontosabb embernek az életemben, a tanáromnak, az útmutatómnak, a gyermekeim apjának – írta a gyászoló nő, aki így három gyermekkel maradt magára.

 

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Dima Stuzhuk (@stuzhuk_dmitriy) által megosztott bejegyzés,









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás