Mint arról korábban a Metropol is beszámolt, életének 75. évében elhunyt Markó Iván táncművész, koreográfus, balettigazgató.

A Blikk információi szerint Markó Iván szervezete feladta a folyamatos harcot a nikotinnal, az alkohollal és a stresszel.

Mint írják, magányosan élt hatodik kerületi lakásában és otthon lett rosszul. Keresték többen is, egyik közeli ismerőse odament a lakásához, de semmilyen zajongásra, kopogásra, dörömbölésre nem érkezett válasz. Ezután felfeszítették és feltörték a bejáratot, és amikor beértek a lakásba, ott találták a földön, mozdulatlanul fekve a táncművészt. Már alig lélegzett, már alig volt benne élet, a teste teljesen kiszáradt. Jó ideje lehetett ott, mozdulatlanságra ítélve, ájultan. Hívták a mentőt s az szirénázva robogott vele a János Kórházba. Ott aztán három napon át harcolt, de csütörtök hajnalban elhunyt Markó Iván.

„Magának való ember volt, ám mégsem boldogtalan. Voltak az életében súlyos mélypontok, amikor az élet vagy inkább néhány ember váltásra kényszerítette, de túllendült mindenen és élni akart. Szeretett élni, szerette a színházat, a táncot mindenekelőtt. Talán ezért is volt benne annyi akaraterő, hogy a közelmúltban, hosszú-hosszú évtizedek után leszokott a cigarettáról. Sajnos túl későn” – mondta a Markó Ivánnal egyidős Komáromi Ágnes, aki laikusként, tánc- és kultúraszerető emberként sokszor nézte lenyűgözve barátja, Markó Iván előadásait, koreográfiáit.