Embert próbáló: 22 éve zsibbad a magyar énekesnő arca





A Groovehouse dívája a folyamatos plasztikai műtétek mellett meditálással gyógyítja a lelkét.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.23.
plasztikai műtét

A mai napig érzi súlyos sérülése nyomait Judy. A Groovehouse énekesnőjének 1998. december 14-én megváltozott örökre az élete, amikor zenésztársával, Kárpáti Zsolttal Szolnok felé tartottak és máig tisztázatlan körülmények között teherautóval ütköztek. A baleset során az énekesnőnek több csontja is eltört, súlyosan megsérült az arcának baloldala, melyen több tucat műtétet hajtottak végre az utóbbi évtizedekben.

Fotó: Bors/Knap Zoltán

- Nem csak azzal kellett megküzdenem, hogy teljesen más lett az arcom, hanem a fájdalomérzettel is, amit a törések és az idegek szakadása okozott. Ez utóbbi azóta is jelen van az életemben, igaz, már nem annyira intenzív fájdalomként, inkább egyfajta zsibbadásként. Sok időbe telt, míg megerősödtem lelkileg. Az elején kerestem a válaszokat: miért velem történt mindez? Időbe telt, míg rádöbbentem, nem lehet élni, össze kell szednem magam. Ekkor vette kezdetét az öngyógyításom: rengeteget meditáltam, szinte kényszerítettem magam arra, hogy nézzem a dolgok jó oldalát. Ez pedig bevált: megszoktam, hogy időről-időre kés alá kell feküdnöm, az új életemben ez egyfajta rutinná vált – fogalmazott a Metropolnak Judy, aki Szemtől Szemben című regényével számtalan, hasonló cipőben járó embernek adott erőt. Az énekesnő mára teljes életet él, ám van ami 22 évvel a baleset után se változott.

- A férjemmel a legnagyobb „vitaforrásunk”, hogy képtelen vagyok csendben maradni az autóban, ugyanis még mindig szorongok a kocsiban. A legtöbbször mániákusan figyelem az utat, a forgalmat, és jelzek neki, hogy szerintem mit kéne csinálnia. Érdekes, amikor én ülök a volánnál, biztonságban érzem magam, de ez a beidegződés megmaradt.





Ezeket olvastad már?
Nyilvánosan meztelenkedett, az utcán tárulkozott ki a modell – Fotó

Nyilvánosan meztelenkedett, az utcán tárulkozott ki a modell – Fotó

Vasvári Vivien megható üzenetet írt 8 hónapos kisfiának – Fotó

Vasvári Vivien megható üzenetet írt 8 hónapos kisfiának – Fotó

Bagossy Norbi napokon belül visszatér a Parkba

Bagossy Norbi napokon belül visszatér a Parkba

Heti top 5: Gyász, Tóth Andi, Harry  és Meghan – Ezek voltak a legolvasottabb sztárhírek

Heti top 5: Gyász, Tóth Andi, Harry és Meghan – Ezek voltak a legolvasottabb sztárhírek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás