
Hajdú Péter: „A kiszámíthatóságot, a biztos jövőt és a békét választom”
Hajdú Péter is ott van Orbán Viktor évértékelő beszédének a helyszínén.
A Patrióta élőben jelentkezett a Várkárt Bazárból Orbán Viktor 27. évértékelő beszéde előtt. A helyszínen mások mellett Hajdú Péterrel is beszélt Bohár Dániel.

Először Bohár Dániel az ominózus interjúra kérdezett rá, amikor Hajdú Péter vendége volt Alekosz.
„Sokan azt gondolják, hogy Alekoszt nem kell komolyan venni. Én meg azt gondolom, hogy igen, komolyan kell venni. Mert sokan próbálják elbagatellizálni, azokat az ijesztő mondatokat, hogy majd elveszik az autómat, a stúdiómat, meg hogy börtönbe kerülök. Aztán amikor megkérdezem, mi a vád, azt mondja: „majd kitaláljuk” vagy „majd kivizsgáljuk” – nem is tudom pontosan, hogy fogalmazott. De az a helyzet, hogy ez beleillik a Tisza narratívájába. Nézzétek meg, milyen erős és agresszív narratívával kampányolnak. Szóval azt gondolom, komolyan kell venni, amit mondott”
- mondta Hajdú Péter, aki ezután arra is választ adott, miért ment el a Várkertbazárba, számára, mi a jelentősége annak, hogy ott van Orbán Viktor évértékelő beszélgetésén:
Azt gondolom, hogy az elmúlt tizenhat év legfontosabb választásához érkeztünk. És én eldöntöttem, hogy a kiszámíthatóságot, a biztos jövőt és a békét választom – s nem azt a sötét korszakot, amit Alekosz bennfentesként vázolt. Ha a jelenlétemmel akár egy kicsit is hozzá tudok ehhez járulni, akkor örömmel vagyok itt.
Top hírek


"Ez most egy időre az utolsó videó!" - Tóth Gabi megtörte a csendet: mélyen megviselte az elmúlt időszak

Sírva fakadt az Exatlon sztárja, Szandi férje egy új szerelemmel tért haza Amerikából
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre