
Ördög Nóra figyelmeztette a férjét a Megasztár után: "Visszaesés várható"
A műsorvezető minden adás során elképesztő ruhakölteményekben lépett színpadra.
Exe verte őt, édesanyja az életéért küzdött egy betegség miatt, gyerekkora óta a rivaldafényben él. Evelin azonban nem adja fel.
A 31 éves Gáspár Evelint mindössze tízéves korában ismerte meg az ország, 110 kilósként. Evelin még édesapjánál is nagyobb méretű ruhákat hordott, kinézete és családja műsora miatt pedig sorra kapta a kritikákat, bántalmazó megjegyzéseket, amelyeknek most sincs vége, hiába van soha nem látott bombaformában.

Halmozottan hátrányos helyzetű vagyok. Gáspár Győző lánya vagyok, celeb és még cigány is
- jegyezte meg viccesen Evelin Hajdú Péternek, majd könnyek között vallott arról, tavaly egy érzelmileg nehéz családi drámán mentek át:
Tavaly anyukámnak volt egy nagy betegsége. Hála Istennek túlélte és ez a legfontosabb. És az egészség mellett az, hogy számomra ott a családom, akikre én bármikor tudok számítani és ezért én nagyon hálás vagyok.
Habár immáron több mint két évtizede követi figyelemmel a nyilvánosság mindennapjait, vannak dolgok, amelyeket sosem osztott meg. Most árulta el először például azt is, hogy exe, akivel egy páros szórakoztató műsorban is szerepeltek, verte őt. Hiába azonban a fizikai bántalmazás, nem merte otthagyni őt. Amikor azonban végül szakítottak, már olyan mélyre került, hogy semmi önbizalma nem maradt. Csak olyan embereket vonzott maga köré, akik csak kihasználták. Most azonban végre úgy érzi, az élete újra sínen van. Ezt pedig új szerelmének is köszönheti, akit a box által ismert meg nemrég:
Ő egy csupaszív ember. A nehézségeken ő vitt át engem. Pont akkor találkoztunk, amikor szükségem volt egy olyan emberre, aki fogja a kezemet
- árulta el hozzátéve, hogy a családon és a gyerekvállaláson még nem gondolkozik:
Ahhoz túl egoista meg magamista vagyok, hogy én ezt a testet, amibe már ennyi energiát, pénz meg munkát fektettem, feláldozzam. Ember tervez, Isten végez. Amit rám mértek fent, azt én megélem. Az a lényeg, hogy jól érezzem magam, egészséges legyek, és azok az emberek vegyenek körül, akiket szeretek, tisztelek, becsülök és jó hatással vagyunk egymásra.

A műsorvezető minden adás során elképesztő ruhakölteményekben lépett színpadra.

181 oldalas dokumentum cáfolja az öngyilkosságot.

Házépítésük során újabb, nem várt bonyodalmakba ütköztek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.