
Hatalmas dobásra készül a Bon-Bon együttes
Musical készül a Bon-Bon együttes nagy slágereiből.
A színpadon buja és szexi, így ki gondolná, hogy a Megasztár versenyzője önbizalomhiánnyal küzdött? Szerencsére Kedl Olívia egyre jobban érzi magát a bőrében.
Kedl Olívia látszólag maga is meglepődött, amikor szombaton továbbjutott a Megasztár 3. élő show-jából. Herceg Erika fiatal versenyzője annak ellenére került a veszélyzónába, hogy igazán odatette magát, sőt, a legszexibb, legdögösebb énjét is előcsalogatta a színpadon.

Olívia elsőként a Crazy in love-val forrósította fel a hangulatot PYFU duettpartnereként, majd jött a szólóprodukciója, amiben Britney Spears Toxic című slágerével tarolt. Bár az énekesnő nem kapott automatikus továbbjutást érő csillagot, így is elégedett lehet, hiszen magához képest óriásit fejlődött.
Hol van már az az önbizalomhiányos lány, akit az előválogatók során megismertünk?
Olívia a Metropolnak adott interjújában árulta el, hogy a kezdetekhez képest 20 (!) kilóval mutat alatta kevesebbet a mérleg, és ebben mesterének, Herceg Erikának is nagy szerepe van.
„Erika amellett, hogy a mesterem, egy csodás pszichológus is. Mindig dicsér és lelket önt belém nőként, ami elképesztően fontos egy ilyen megmérettetésben. Eddig összesen húsz kilótól szabadultam meg, biztos látszik, hogy sokkal jobban érzem magam a bőrömben. Bár a színpadi ruhák terén még mindig a letisztultabb darabokat szeretem, egyre bátrabb vagyok” – mesélte a Metropolnak Kedl Olívia, a Megasztár 2025-ös évadának egyik nagy reménysége.
A tehetséges énekes útja nem volt könnyű. Nemrég ugyanis inzulinrezisztenciát diagnosztizáltak nála, ami különösen megviselte, és voltak napok, amikor számtalanszor állt a tükör előtt ruhákat próbálva, mert semmiben nem érezte teljesen jól magát. Sokak számára talán hihetetlen, hogy ez a fiatal lány ennyi nehézség ellenére a színpadra lép, de a kitartása révén mégis eljutott idáig.
„Számomra a Megasztár nemcsak az éneklésről szól, hanem arról, hogy visszanyerjem az önbizalmamat” – árulta el korábban Olívia.

Musical készül a Bon-Bon együttes nagy slágereiből.

Egy részeg nő ordibált vele az utcán, gyalázta, le is köpte minden ok nélkül.

Rúzsa Magdi és Lotfi Begi szól a karácsonyfa mellett.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.