Ma lenne 86 éves a Jászai Mari-díjas legenda – íme, a legemlékezetesebb előadásai

A Jászai Mari-díjas művésznő életét a bábszínháznak szentelte. Turcsányi Erzsébet pályája a hatvanas években indult, amikor még fiatal lányként belépett az Állami Bábszínház világába. Ott szinte mindenki gyorsan észrevette a különleges tehetséget: nem csak a bábokat mozgatta mesterien, de a figurák lelkét is képes volt megszólaltatni. Pályafutása során több elismerésben részesült, de a Jászai Mari-díj volt az, ami igazán különleges volt számára. Az elismerés nem csupán a szakmai kiválóságot jelképezte, hanem azt is, hogy a közönség és a kritikusok egyaránt látták, milyen lelkesedéssel és szeretettel dolgozik minden szerepén.

Turcsányi Erzsébet szerepei örökre velünk maradnak

A művésznő repertoárja lenyűgözően sokszínű volt. Turcsányi Erzsébet egyik legemlékezetesebb alakítása talán a Szentivánéji álom Puckja volt 1973-ból. Ebben a szerepben a bábszínház világát varázslatos, játékos energiával töltötte meg, miközben a karakter csintalan szellemét mélyebb, emberibb árnyalatokkal is gazdagította. A hangja és mozgása finoman összhangban működött, így a darab nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is élvezetes lett. Puck alakításával Turcsányi megmutatta, hogy a bábszínészet lehet költői és filozofikus is, nem csupán szórakoztató.

A Diótörő 1978-as feldolgozásában Frici szerepében érzékeny és bensőséges jelenléttel tette emlékezetessé az előadást. A klasszikus mese világát úgy tolmácsolta, hogy abban a gyermeki álom és a felnőtt érzelmi mélység egyszerre volt jelen. Turcsányi finom gesztusaival és természetes játékmódjával közel hozta a karaktert a közönséghez, aki így nemcsak a mese, hanem az emberi kapcsolatok varázsát is átélhette. Ez az alakítása jól példázta, hogyan tudott a bábszínház eszközeivel hiteles érzelmeket közvetíteni.

Különösen figyelemre méltó volt Übü mama szerepében, Alfred Jarry Übü király című darabjában, 1985-ben. A groteszk és abszurd elemeket mesterien vegyítette ironikus humorral és emberi drámával, így a figura nem vált karikatúrává. Turcsányi játéka egyszerre volt harsány és kifinomult, az őrület és a hatalomvágy mélységeit is érzékeltette. Az alakítás egyik legnagyobb ereje abban rejlett, hogy a néző egyszerre nevethetett és borzonghatott tőle.

Az Óz, a csodák csodája széles körben népszerű történet, Szinetár Dóra is felénekelte korábban a film ikonikus dalát, tehát nem csoda, hogy bekerült a listánkba: Az Óz, a nagy varázsló című előadáson, ugyanis 1972-ben a gonosz boszorkány szerepében egészen új oldalát mutatta meg a magyar művésznő. A figurát nem pusztán ijesztő ellenfélként, hanem komplex, belső indítékokkal rendelkező karakterként formálta meg. Hangjának és testbeszédének összhangja révén egyszerre volt félelmetes és drámai, ami új szintre emelte a mese színpadi értelmezését. Az előadás így nemcsak gyerekeknek szólt, hanem allegorikus rétegeiben a hatalom, a félelem és az ellenállás kérdéseit is felvetette.

Miért emlékezünk rá most?

Bár már nem lehet közöttünk, az ő alakításai tovább élnek a színház falai között és a nézők emlékezetében. A mai nap tökéletes alkalom arra, hogy újra felidézzük a bábszínházak varázsát. Nem csupán egy művész volt, hanem egy ember, aki képes volt örömet vinni a gyerekek és felnőttek életébe egyaránt.

Turcsányi Erzsébet neve így nem csak dátumokban és díjakban él tovább, hanem a mosolyokban, a kacagásokban és azokban a csodálatos pillanatokban, amikor a bábok életre keltek a kezei alatt. Ma, amikor 86 éves lenne, érdemes megállni, és hagyni, hogy az emléke újra varázslatot hozzon az életünkbe.