
Kiderült az elképesztő indok: Ezért lett felismerhetetlen Pamela Anderson
A modell egy éjszaka alatt ment át drasztikus változáson.
Kevesen tudják, hogy a legendás zenész fiatalkorában nemcsak a színpadra, hanem a boxringbe is készült. Szikora Róbert most elárulta, miért hagyott fel a küzdősporttal, és hogyan talált rá arra a belső békére, amit ma is minden nap megél.
A világ egyre zaklatottabb, a béke pedig sokszor csak távoli álomnak tűnik. Mégis vannak, akik életükkel és gondolataikkal rámutatnak: a harmónia nem elérhetetlen, csupán el kell indulni az úton felé. Október 2-a az ENSZ határozata alapján immár 18 éve az Erőszakmentesség és a béke világnapja, Mahatma Gandhi születésének emlékére. A nap üzenetének fontosságáról a Metropol újságírója beszélgetett Szikora Róberttel, aki őszintén mesélt saját belső harcairól, fiatalkori küzdelmeiről és arról, mi számára a békéhez vezető első lépés.
Szikora Róbert fiatalon a boxolás gondolatával is kacérkodott, s edzésekre is lejárt. Amikor megtért, rádöbbent, hogy az ember, akit Isten a saját képmására teremtett, nem azért van a világban, hogy ütéseket mérjen mások arcára. „Én erőszakos embernek gondoltam magam, de kiimádkoztam magamból” – vallotta be. Így hagyta ott a boxot, és teljes szívvel a zenének szentelte életét. Nem sokkal később megszületett Szikora Róbert zenekara, amely generációkat szólított meg dalaival, és ma is meghatározó alakja a magyar könnyűzenének.
A béke és a szeretet kapcsolatáról úgy fogalmazott:
A bűnbeeső ember génjeiben ott van az erőszak, de a szeretet és a béke édestestvérek. Aki azt gondolja, hogy szereti Istent, de közben békétlen, valójában nem ismeri Őt
– mesélte a Metropolnak az énekes. Szikora szerint a szeretet nem evilági dolog, hanem maga Isten, és annyit élhetünk meg belőle, amennyit képesek vagyunk befogadni az Ő kisugárzásából. A szeretetből fakad a megbocsátás képessége is, sőt, az is, hogy még az ellenségeinkért is imádkozni tudjunk.
De mit jelent a béke valójában? A zenész szerint többféle béke létezik: a világé, amely mindig törékeny, és a krisztusi béke, amely soha nem múlik el, mert belülről fakad. Az igazi erőt az adja, ha az ember szívében, lelkében uralkodik béke. „Amikor így van, egyben vagy a világgal, a szeretteiddel” – mondja. És hogy mi a kulcs ehhez? Az elcsendesülés.
Ki kell húzni a netet, félretenni a telefont, és a napot úgy kezdeni, hogy csendben azt mondjuk: Uram, itt van egy új nap kezdete, adj erőt ahhoz, amit várok magamtól.
Szikora Róbert felesége, Buchmann Zsuzsanna mellett immár 1975 óta él boldog házasságban. Több mint négy évtizedes kapcsolatuk bizonyíték arra, hogy a béke és a szeretet nem csak elméleti fogalmak, hanem kézzelfogható valóság is lehet, ha két ember megszentelt kötelékben, egymást támogatva éli életét.
Szikora vallomása egyszerre személyes és univerzális: arra figyelmeztet, hogy a béke nem pusztán politikai cél, hanem mindennapi döntések sora. Ha megtanulunk elcsendesedni, szeretni, megbocsátani és hálával élni, akkor a világ is közelebb kerülhet ahhoz, amire mindannyian vágyunk – egy békésebb, szeretettel telibb jövőhöz.
A modell egy éjszaka alatt ment át drasztikus változáson.
Mindenki gyászolja a műsorvezetőt.
Karrierje is hozzájárulhatott házassága megromlásához?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.