
Megható percek a Megasztár: "Édesapád szégyellheti magát mindenért!"
Mélyen megérintette Anami Curtist.
Az édesanya már sok mindent megélt a szerelemben: volt hosszú kapcsolata, de rövidebb, intenzívebb szerelmek is színesítették az életét. Fűzfa Rita a hot! magazinnak mesélt.
A TV2 Házasság első látásra műsorában Ritának valóra vált a legnagyobb álma: végre menyasszony és feleség lehetett. Mindig erre vágyott Fűzfa Rita, de eddig az élet nem hozta el számára ezt a különleges pillanatot.

„Nagyon fontos volt számomra ez az élmény, hiszen soha nem voltam még menyasszony. Egy nőnek már gyerekkorától az egyik legnagyobb álma, hogy egyszer felvehesse a menyasszonyi ruhát, és átélhesse ennek a különleges napnak a hangulatát” – kezdte a hot! magazinnak Rita.
„Tizenhét évig éltem együtt a gyerekeim édesapjával, de valahogy soha nem tartottuk fontosnak a házasságot. Annyira egyértelmű volt, hogy összetartozunk, hogy nem éreztük szükségét annak, hogy hivatalosan is kimondjuk.”

Ritának két felnőtt gyermeke van: a fia 30 éves, a lánya 27. A családban a mai napig megvan az összhang és a szeretet, és az édesanya minden fontos döntés előtt kikéri a gyerekei véleményét.
„Nagyon vagány, szabad szellemben neveltem a gyerekeimet, nálunk mindig jelen volt a jókedv, a humor és a szórakozás. Azt vallom, hogy a gyerekeket hagyni kell tapasztalni, hiszen bármennyire is próbáljuk óvni őket, bizonyos dolgokat csak a saját élményeiken keresztül tanulhatnak meg. Ebben a szellemben neveltem őket, és úgy érzem, jól sikerült: mindketten talpraesettek, ügyesek, élik a saját életüket, és én erre borzasztóan büszke vagyok.”
Az édesanya számára első pillantásra nem pont olyan férfit választottak a szakértők, mint amilyet elképzelt magának. Mivel a lelkében fiatalnak érzi magát, számára egy nála fiatalabb társ sem jelentene problémát.
Lehet nálam fiatalabb is, nem zárkózom el ettől egyáltalán. Volt már korábban is fiatalabb párom, és őszintén szólva engem ez soha nem zavart
„Nem hiszem, hogy a szerelem vagy egy kapcsolat minősége a kortól függ. Sokan azt gondolják, hogy minél hosszabb egy kapcsolat, annál értékesebb, de szerintem ez nem így van; néha egy rövid, intenzív kapcsolat sokkal mélyebb érzelmeket hozhat.”


Mélyen megérintette Anami Curtist.

Herceg Erika keményen szembement a zsűri többi tagjával.

Nem egyezett a két mester véleménye...
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.