
Forró látvány: közelről mutatta meg hatalmas mellét Zimány Linda
Tüzes fotóval jelentkezett a csinos modell.
Újabb tematikus hétnek van vége.
A Hal a tortán a TV2 kereskedelmi televízió saját fejlesztésű főzőműsora. Az első adást 2008. március 3-án sugározta a TV2. Heti bontásban 4-5 összesorsolt híresség illetve sztár küzd meg „csapatként” azért, hogy elnyerje a "tökéletes házigazda" és a "legjobb sztárszakács" címet.
A Hal a tortán új évadában az egykori férjek és feleségek is főzésre adták a fejüket. A hét utolsó vacsorájára a DJ Loving Armsként is ismert Andrisnál került sor, ám természetesen itt sem igazán az ételeké volt a főszerep. Bár az első két nap lelkesedése után úgy tűnt, mintha a lemezlovas terve, hogy elrabolja Reni szívét, füstbe ment volna, de ez az este végére igencsak megváltozott.
Reni felkeltette az érdeklődésemet, ezért elkezdtem felé nyitni, és vittem neki egy rózsát is. Azt hittem pont ezzel fogom meghódítani, de épp ezzel zártam le, mert nem volt olyan a reakció. Nagyon rideg volt, kicsit elutasító is, így azt a következtetést vontam le ebből, hogy nem akarja
– mesélte Andris Gáspár Bea boltjában.
Tüzes fotóval jelentkezett a csinos modell.
Az év végéig új otthonba költöznek.
Milliók gyászolják a rock banda frontemberét.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.