
Nem volt II. Erzsébet királynő ellenére a tréfa.
Bár a néhai II. Erzsébet királynő nyilvános megjelenéseit gyakran komolyság és méltóságteljesség jellemezte, uralkodásának utolsó éveiben egyre gyakrabban engedett bepillantást játékosabb, humoros oldalába is.
Ingrid Seward, az egyik legelismertebb királyi életrajzíró, aki négy évtizede követi a brit királyi család életét, 2023-ban megjelent My Mother And I című könyvében így írt róla: „A királynő szigorú arckifejezése – amit nagyanyjától, Mária királynétól örökölt – eltakarta azt a csodálatos humort, amelyet az évek múlásával egyre gyakrabban megmutatott.” Seward szerint II. Erzsébet királynő sajátos, kissé csipkelődő humorral rendelkezett, kiválóan utánzott másokat – főleg politikusokat –, bár sosem nyilvánosan. Éles megjegyzéseit csak bizalmas körben engedte meg magának. Személyzete gyakran elmesélte neki az udvar különböző részein történő pletykákat, mert tudták, hogy szívesen hallgat ilyen történeteket. „Mindent látott, de a kisebb szabályszegéseket és bakikat gyakran elnézte – a barátai körében is ugyanez volt a hozzáállása” – írja Seward.
Az egyik legalkalmasabb személy, aki a királynő humoráról hitelesen nyilatkozhat, Gyles Brandreth királyi életrajzíró és műsorvezető, aki először 1968-ban, húszévesen találkozott vele. Az ezt követő ötven évben többször is volt szerencséje személyesen beszélgetni vele. A Yours magazinnak adott interjújában elmesélte: „Egyszer előadta nekem George Formby When I’m Cleaning Windows című számát, miközben képzeletbeli bendzsót pengetett. Elképesztő utánzótehetsége volt, és azt mondta, a híres női imitátor, Florence Desmond inspirálta, aki a háború idején szórakoztatta a királyi családot Windsorban.” Brandreth szerint a királynő mindenféle tájszólásban képes volt beszélni – még személyi szabója, Angela Kelly liverpooli akcentusát is tökéletesen utánozta. Angela a The Sunnak így nyilatkozott: „Nagyon sokat nevetünk együtt. A királynőnek remek humora van, és kiváló utánzó. Mindenféle akcentust utánozni tud – az enyémet is” - olvasható a Daily Mail cikkében.
Brandreth Elizabeth: An Intimate Portrait című könyvében úgy fogalmazott: Erzsébet királynő önironikus és ösztönös humora legalább olyan fontos része volt személyiségének, mint a mosolya vagy a mindig gondosan megválasztott öltözékei. Egy jól ismert történet szerint, amikor egyszer visszanézte magát egy videón, így szólt férjéhez: „Ó, Fülöp, nézd csak! Igazi Miss Röfi-fejem van!” Egy másik alkalommal a Buckingham-palotai királyi istállók személyzete egy Miss Röfit ábrázoló születésnapi képeslappal lepte meg. Alfred Oates, aki 57 évig dolgozott a királynő szolgálatában, így emlékezett vissza: „Azt gondoltuk: hát, nem rúghat ki minket mind! De ott volt, és végignevette az egészet a körúton.”
A Daily Mail munkatársa, Richard Kay szerint Erzsébet egyik legnagyobb erőssége az volt, hogy képes volt úgy hallgatni, hogy közben mégis sokat mondott. Egy alkalommal, amikor egy miniszter telefonja megszólalt egy Privy Council-ülés közben, így reagált: „Remélem, nem valaki fontos volt az.” A Majesty magazin főszerkesztője egy windsori kastélybeli estélyről mesélt, ahol Sutherland grófnő ugyanazt a ruhát viselte, mint a királynő. Erzsébet humorosan így szólt:
„Na, és ki lesz az, akinek át kell öltöznie?” – majd felment az emeletre, és másik ruhában tért vissza. Seward szerint ez volt az egyik kedvenc története, amit szívesen mesélt újra és újra – némi kiszínezéssel. Sally Bedell Smith, az Elizabeth the Queen: The Life of a Modern Monarch szerzője 2021-ben azt nyilatkozta, hogy a királynő személyesen sokkal élénkebb, mint amilyennek hivatalosan tűnt, és gyakran tett önironikus megjegyzéseket, ami jól mutatta, hogy nem vette túl komolyan önmagát Ingrid Seward pedig úgy véli, a királynő humora volt a hosszú és boldog házasság titka Fülöp herceggel:
„Szerintem az volt a kulcs, hogy együtt tudtak nevetni. A királynő volt a viccmester kettejük közül.”
Megszólalt a férfi, aki el akarta rabolni Anna hercegnőt.
Változás történt Horváth Éva életében.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.