
Sose volt még ilyen dögös: melltartó nélkül videózták Péter Szabó Szilviát
Péter szabó Szilvia elképesztően szexi lesz az új klipben.
Hivatalossá vált, ki lesz a TV2 sikersorozatának az új A Nagy Ő-je. Stohl András szívéért fognak ezúttal dúlni a harcok.
Ezennel véget érhetnek a találgatások, ugyanis megvan végre, ki fogja osztogatni a vörös rózsákat a hölgyeknek. A TV2 hivatalos közleménye alapján kiderült, hogy nem más, mint Stohl András lesz ez a Bachelor – A Nagy Ő új évadának főszereplője. A hírt Fischer Gábor jelentette be vadonatúj szakmai Instagram-oldalán - írta meg a Bors.

Az igazat megvallva, eredetileg mást képzeltünk el A Nagy Ő-nek. Amikor azonban András megosztotta velem a magánéletében bekövetkezett változásokat, egy olyan különleges élethelyzet rajzolódott ki, amely átírta az eredeti terveinket
– nyilatkozta Fischer Gábor a Bors szerint, aki 2017-ben hívta Stohlt a TV2-höz. Most pedig, úgy érzi, eljött az idő, hogy a csatorna viszonozza mindazt, amit a népszerű műsorvezető és színművész az elmúlt években a képernyőre hozott.
Nagy öröm számomra, hogy sikerült meggyőznöm a részvételről. A műsor bejelentését követően a nézői visszajelzések is mutatták, hogy sokan őt képzelnék el a realityben – ez még inkább megerősítette bennem a döntést
– tette hozzá Fischer Gábor.

Péter szabó Szilvia elképesztően szexi lesz az új klipben.

Kárpáti Rebeka úgy látja, egyszer tudott csak száz százalékban nő lenni egy kapcsolatban.

Utolsó telefonbeszélgetés sok mindent elárul.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.