„Az arcára volt írva minden” – Vérig sértették a tévében a magyar színésznőt

A Hal a tortán új évadában először a diéta bajnokai mérkőznek meg egymással, ám ez nem megy éppen simán. Ma Szabó Kitti látja vendégül a társaságot, de Emilio nem igazán díjazza a menüt.



Megosztás
Szerző: Niki
Létrehozva: 2025.07.29.
Módosítva: 2025.07.29.
Szabó Kitti sértődés Emilio hal a tortán kritika

A Hal a tortán Gáspár Bea vezetésével hétfőn indult újra, és már az első héten egy nagyon sokszínű társaság verődött össze. A diéta bajnokai titulussal díjazott csapat tagjai: Szabó Kitti, Kanizsai Silka Ágnes, Singh Viki, Király Viktor és Emilio. A verseny Emil kezdésével indult, ma pedig Kitti húzott kötényt, ám ez nem sült el a legjobban, legalábbis az énekes szerint. Jól meg is sértette vetélytársát.

Emilio és Tina nagy bejelentése - idén újra összeházasodnak - METROPOL
Emilio felesége, Tina döbbenetes lakomát készített a Hal a tortán első részében, Szabó Kittinek esélye sem volt überelni (Fotó: archív / Hot! magazin)

A Hal a tortán 2025-ös évadát Emilio és Tina – utóbbi csak segítőként volt jelen – robbantották be egy nem éppen hétköznapi lakomával, bár elmondásuk szerint ez a terülj, terülj asztalkám náluk mindennapos. Ezek után Szabó Kitti idegesen fogott bele a konyhai sürgölődésbe, hiszen elődje igencsak magasra tette a mércét. Ráadásul úgy tűnik, hogy mindenki mástól is elvárja az általa nyújtott magas minőséget, ugyanis Kitti menüjének minden fogásába belekötött, nem is akárhogy. Az „étlap” mindenkinél előételből, levesből, főételből és desszertből áll, ez alól a színésznő sem kivétel. Emilio ugyan már az első tányérnál húzta a száját, de a fekete leves csak ezután jött.

Szabó Kitti és Emilio nem értettek egyet

A házias, hagyományos ételekhez szokott zenész kerek perec kijelentette, hogy a fiatal versenytársa által készített második fogás az ő szemében nem is számít levesnek, ez pedig már önmagában megalapozta a hangulatot.

„A leves legyen meleg, egy jó húsleves vagy egy tartalmas zöldségleves. Én ezeket, amit Kitti is csinált, nem tartom levesnek, maximum nyáron egy jó hűsítő italnak használom” – közölte Emilio.

Én azt gondoltam, hogy mivel van egy sós előételem, ez így jó lesz egymás után. Viktornak, Vikinek, Áginak ízlett, megint Emilio volt, aki ebből picit kilógott. Én biztos, hogy nem tudok olyan levest csinálni, mint Tina, de nem is szeretnék, mert ez vagyok én 

– reagált a házigazda.

Emilio Singh Viki
Emilio nem volt lenyűgözve Szabó Kitti Hal a tortánban nyújtott teljesítményétől (Fotó: TV2)

Emilio Tina főztjénél nem ad alább

Ha mindez nem lenne elég, az énekes a többi fogástól sem volt elájulva, a desszertet már csak „udvariasságból” kóstolta meg, de a csalódottságát nem tudta elrejteni. Úgy tűnik, Kitti a szívére is vette a fintort.

„Én inkább félretettem egy kicsit a desszertet, remélem, ebből nem lesz harag” – reménykedett Emil.

Emilio mindenbe belekötött. Én el tudom fogadni, hogy ez neki nem az ízvilága, csak én ennél eggyel szoktam erre reagálni, mert az arcára volt írva sok minden

– árulta el az érzéseit Kitti.

„Láttam, hogy Emilio nagyon húzza a száját, nem eshetett jól a házigazdának” – állapította meg Ági is.

Ha pedig kíváncsi vagy, hogy mi volt az a menü, ami ennyire kiverte a biztosítékot Emiliónál, akkor a Hal a tortán 2. részéből kiderül este 7-től a Super TV2-n.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.