
Dua Lipa gyorsan bikinibemutatót tartott, mielőtt 30 éves lett
Az énekesnő elképesztően szexin ünnepelte a 30. szülinapját.
A Neoton Família énekesnőjének gyereke tulajdonképpen beleszületett az együttes életébe. Csepregi Éva fia, Heatlie Dávid később maga is tagja lett a ma is népszerű együttesnek, de az anya-fia kapcsolat nem könnyítette meg a dolgát, sőt!
Heatlie Dávid már egész kiskorában tagja lett a Neoton Famíliánk, mindig imádta, amikor édesanyja bevitte a próbákra, amikor megnézhette énekesnő anyukáját koncert közben. Csepregi Éva fia már akkor is rajongott a hangszerekért, elég hamar tudta, hogy zenész szeretne lenni. Megtanult dobolni, de az sokáig fel sem merült benne, hogy egyszer éppen híres szülője együttesében kamatoztatja tudását.
A Neoton Família énekesnőjének neve összeforrt a magyar poptörténelemmel, az együttes slágereit máig kívülről fújják a rajongók, mint ahogy az előadó egyetlen gyermeke is. Csepregi Éva és fia, Heatlie Dávid életében a zene mindig közös nyelv volt, de 18 éve ez még inkább így van, akkor lett ugyanis a fiatal dobos a zenekar tagja.
„Nagy hatással volt rám mindig a Nyár van című dal, már gyerekként imádtam, és most is szeretem játszani ezt a slágert a koncerteken” – mesélt a kezdetekről Heatlie Dávid, aki már oszlopos tagja Neoton Famíliának. Dobosként erősíti a csapatot, de a technikai és zenei háttérmunkában is részt vesz. A zenész hozzátette, hogy édesanyjával együtt dolgozni eleinte feladta a leckét, akkor még nehezen tudta szétválasztani a munkát és az anya-fia kapcsolatot. A próbákon mai napig inkább Évának, vagy Csepinek szólítja az édesanyját, ami néha humoros pillanatokat szül, a tagok ugyanis vicces megjegyzéseket tesznek kettejük kapcsolatára.
Már egy ideje szakmailag is összefonódott Dávid az együttessel, a dobolás mellett a zenekari munkája is sokat bővült, januári nagykoncertünk rendezésében is részt vesz. A közös munka során vigyázunk arra, hogy a családi életünkben ne tengjen túl a Neoton
– fogalmazott Csepregi Éva énekesnő, aki alig várja, hogy fia és menye megajándékozza egy unokával.
Az énekesnő elképesztően szexin ünnepelte a 30. szülinapját.
Hamar megtört a mulatós énekesnő.
Sok mindent elárul ez a négy szó.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.