
A bombázó influenszer végre elárulta, hogy foglalt-e a szíve. Pap Dorci őszinte vallomása egyértelművé tette, hogyan áll a szerelemmel.
Pap Dorci neve mára már sokak számára is ismerősen cseng a hazai televíziózásból. Az Exatlon Hungary második évadában tűnt fel 2020-ban, ahol hamar megosztotta a közönséget, de egyértelműen a figyelem középpontjába került. Ezt követően több népszerű műsorban is megmutatta sokoldalúságát: a TV2 két sikerműsorában, a Dancing with the Starsban és a Zsákbamacskában is feltűnt, mint Szerencselány. Egy friss kérdezz-felelek során követői rengeteg témát érintettek, ám nem meglepő módon a legtöbb kérdés a szerelmi életére irányult. Dorci azonban ezt gyorsan tisztázta.
„Megválaszolom gyorsan, hogy a kérdések 90 százaléka ne erről szóljon innentől. Nem, nincsen párkapcsolatom.”
A válasz egyszerű és őszinte volt – ezzel egy csapásra elcsendesítette a találgatásokat. Dorci jelenleg tehát szingli, ám ez nem jelenti azt, hogy magányos lenne. Sőt, a válaszai alapján egyértelműen kiderült: nagyon is fontos számára a család és az otthon melege.
„Azt, hogy itt a családom, hogy nyugi van, hogy ki tudok ülni az udvarra, úgy, hogy nem lát rám senki és csicseregnek a madarak. Itt kicsit lelassul a világ.”
Dorci ugyanis Nyíregyházán pihent a szüleinél, ahol feltöltődhetett a nagyvárosi nyüzsgés után. A természet közelsége, a meghitt családi légkör és a nyugalom sokkal többet jelentenek számára, mint bármi más, de persze azért a bulikból sem marad ki.
Természetesen a nyárra már vannak nagyszabású tervei. Követői kérdésére elárulta: több utazás is kilátásban van.
„Tervben van júliusban egy Olaszország, augusztusban egy Görögország, illetve fesztiválokon is leszek. A Szigeten és a Campuson biztosan, de szóba került a Strand Fesztivál is idén” – árulta el Pap Dorci.
A közösségi médiát figyelőknek talán feltűnt, hogy Dorci edzős tartalmai az utóbbi hetekben elmaradtak. Ennek is megvan az oka: egészségügyi nehézségeken van túl.
Kicsivel több, mint egy hónapja kiműtötték 2 bölcsességfogam, amivel sajnos nagyon megszenvedtem, plusz egy vírust is elkaptam mellé, ami nagyon megterhelte a szervezetemet és immunrendszeremet. Nagyon-nagyon legyengültem
– osztotta meg nehézségeit a követőivel Pap Dorci.
Ám mostanra már jobban van, és a tervei között szerepel a rendszeres edzés visszahozása is az életébe.
„Most már kezdek visszaerősödni, próbálok mindent megtenni az ügy érdekében, mert nagyon szeretnék már elkezdeni edzeni”
– szögezte le.
Pap Dorci tehát újra formába lendülne – testileg és lelkileg is. Bár a szerelem egyelőre várat magára, Dorci úgy tűnik, önmagára most különösen nagy figyelmet fordít. És ez bizony legalább olyan fontos, mint egy új kapcsolat. Ha nem fontosabb.
Egy tragikus veszteség, amely alapjaiban rázta meg az életét.
Titkos beceneve volt a királynőnek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre