
Keményen beleállt a szülőkbe Kajdi Csaba, ez teljesen kiborítja
A modellügynökség vezetője szerint a szülők hibája, ha a gyerek nem tudja a határait.
Számtalan hajmeresztő szituációnak volt már szemtanúja Kajdi Csaba, aki a nagyvilágban megfordulva gyakran tapasztalja, hogy egyes szülők mindent megengednek gyermekeiknek.

„Annak idején, mikor én voltam gyerek, a szüleim mindenhova el mertek vinni magukkal. Ha vendégek jöttek vagy vendégségbe mentünk, volt egy külön kis asztal, ahol játszottunk más gyerekekkel együtt. Eszünkbe se jutott, hogy beleszóljunk a felnőttek beszélgetésébe és szavukba vágva ötvenszer üvöltsük, hogy »Anyaaaa«” – idézte fel gyerekkori tapasztalatait Kajdi Csaba, aki szerint óriási a szülők felelőssége.
„Sosem a gyerek a hibás, hanem a szülő, aki nem tanította meg viselkedni. Most sokan azt élik, hogy nem szabad rászólni a gyerekre és hagyják. Meg is van az eredménye” – mondta RádiósCyla, aki szerint sokszor a szülők észre sem veszik, milyen szituációba kerülnek gyermekükkel.
„Nekem is volt olyan helyzetben részem, amikor finoman szóltam ismerős anyukának, hogy »figyi, szólj rá a gyerekre, hogy ezt hagyja abba«. Anyukának fel se tűnt, hogy mit pörög össze a gyerek, mert egész nap ebben van. Van az a típus, akinek ha szólsz, rájön és változtat” – árulta el Kajdi Csaba a Sláger Reggelben.
A beszélgetés ezen a linken érhető el.
Top hírek


Ilyen szexi talán még sosem volt a kukkolós Sydney Sweeney
Láttál már ilyen rafinált dekoltázst?

Kovács Áron őszintén vallott A Nagy Duett versenyzőiről: „Mindenkivel kapcsolatban voltak előítéleteim”
A tévés négy adás után érkezett meg igazán a show-ba.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre