
Megszólalt a család: Sir Christopher Lee utoljára is Gandalfot akarta látni
Utolsó éjszakáját kedvenc filmje társaságában töltötte.
Hatalmas volt az öröm!
Kiszel Tünde és Hunyadi Donatella irigylésre méltóan szoros anya-lánya kapcsolatot tudhat magáénak, akik igyekeznek minél több időt együtt eltölteni. A fiatal lány nem egyszer mondta már el a nyilvánosság előtt azt is, mennyire szereti az édesanyját, és hálás neki mindazért, amit kapott tőle. Már csak azért is, hiszen a naptárdíva egyedül nevelte fel a gyermekét, így a lány csakis neki köszönheti mindazokat az értékeket, amiket a magáénak tudhat. Donatella egyébként sokáig híres édesanyja árnyékában élt, ám mára a saját jogán is sikerült hírnévre és népszerűségre szert tennie.
Anya és lánya nemrégiben ismét egy közös programon vett részt: ezúttal egy étterem megnyitóján jelentek meg, ahova szeretett kutyusukat is magukkal vitték. A közös fotókat Tünde az Instagram-oldalán osztotta meg, amelyeken csak úgy sugároznak a boldogságtól Donatellával. Ez a rajongók figyelmét sem kerülhette el.
Ragyogtok
– jegyezte meg az egyik követő a kommentszekcióban.
Gyönyörűek vagytok, drága Tündikém
– tette hozzá egy újabb lelkes rajongó.
Gyönyörűek vagytok
– helyeseltek egy másik hozzászólásban is.
Mutatjuk a bájos fotókat!
Utolsó éjszakáját kedvenc filmje társaságában töltötte.
Ez az egyik legfontosabb dolog, amit meg kellett tanulnia.
Kovács Reni lassan épül fel váratlan műtétje után.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.