
Korhatáros fotóval köszöntötte a szexi színésznő Elton Johnt
Merész és polgárpukkasztó – biztos értékelte a 78 éves sztár.
Dulin Metta abban a szerencsés helyzetben van, hogy születése óta meglehetősen jómódban élhet. A Kőgazdag Fiatalok sztárja ma már saját jogon is szórhatná a pénzt, de a fiatal lány nem így van bekötve. Van is néhány tippje Sándornak az új, őrtilosi lottómilliárdosnak.
Napok óta terjed a pletyka, mely szerint egy, a korábban az apró Somogy vármegyei falucska munkásszállóján élő Czwack becenéven ismert férfi nemrégiben lottómilliárdos lett. Meg is jelent egy cikk, melyben megszólalt a település apraja-nagyja, és az is kiderült, hogy az állítólagos szerencsés legjobb cimborája, Csefu, szőrén-szálán eltűnt, senki sem látta napokon át. A hírre felkapta a fejét Sebestyén Balázs is, akinek végül sikerült is telefonvégre kapnia az újdonsült milliárdos barátját. Csefu azonban nem tudta hitelt érdemlően megerősíteni az Őrtiloson terjedő pletykát.
„Persze, hogy ismerem! Itt a pletyka után megy mindenki. Az egész falu róla beszél.”
De én nem láttam a szelvényt, sőt, nem is találkoztam vele, és telefonon sem beszéltünk.
„A számát sem tudom. Nem tudom, most merre van, és azt sem hiszem, hogy szeretne nekem adni a nyereményéből. Az egy dolog, hogy jóban voltunk, de nem köteles adni” – mondta a telefonban Csefu, aki egyébként hiszi is, nem is, hogy barátja lottómilliárdos lett. Mindenestere a Metropol felkérte a Kőgazdag Fiatalokban megismert Dulin Mettát, hogy egy-két jó tanáccsal segítse Sándort, már ha…
Azt gondolom, hogy a vagyont megtartani és okosan elkölteni nehezebb, mint megszerezni.
„Ez hatványozottan igaz akkor, ha valaki ölébe hirtelen hullik bele egy felfoghatatlan nagyságú összeg. Én annak a híve vagyok, hogy minden költésünket fel kell jegyezni. Ezt tanították nekem a szüleim. Ha gyerekként vettem egy Túró Rudit, azt is felírtam, ahogy később azt is, ha parkoltam mondjuk kétszáz forintért. Ez ma is így van, csak ma már nem ceruzával írok egy füzetbe, hanem digitálisan vezetem a kiadásaimat. Hetente pedig összegzek, mert így tudom balanszban tartani a bevételi és a kiadási oldalt” – kezdte lapunknak Kőgazdag Metta, akinek van még hasznos tipp a tarsolyában annak, aki megteheti, hogy jóval nagyobb lábon éljen, mint az átlag.
„Ha valaki egyszerre sok, pláne nagyon sok pénzt kaszál, könnyen érezheti úgy, hogy nyakló nélkül szórhatja és halomra gyűjtheti a felesleges, de annál drágább marhaságokat. A sok »kicsiből« aztán hamar össze jön a nagy. Ezért javaslom Sándornak is, ha tényleg ő vitte el a 4 milliárdot, szusszanjon egy kicsit. Lépjen hátra és írja össze a vágyait, igényeit.”
Aztán gondolja át, hogy mindenre szüksége van-e, illetve azt is, hogy a tényleg fontosakból a legdrágább-e az, amire igényt tart.
„Rá fog jönni, hogy a kisebb, a lassabb és az olcsóbb is bőven több, mint amiről valaha álmodni mert” – fogalmazott a Kőgazdag Fiatalok sztárja, akinek az „apróbb” költésekre is van már egy kifejlesztett és jól bevált módszere.
„Én magam, megfontolt vásárló vagyok. Ha kinézek valamit az interneten, nem nyomok rá azonnal a vásárlás gombra. Napokra, vagy akár hetekre is nyitva hagyom az oldalt és néha rá-ránézek. Ha nem csitul a vágyam és azt érzem, hogy nem csak azért kell az a valami, hogy legyen, akkor megveszem. Persze én is tudok és szoktam is hibázni. Legutóbb egy combcsizma esetében nem tudtam eldönteni, hogy melyik színt szeretném igazán, így sajnos hármat is rendeltem” – nevetett végül Dulin Metta, aki lapunkon keresztül kíván sok szerencsét az újdonsült lottómilliárdosnak.
Merész és polgárpukkasztó – biztos értékelte a 78 éves sztár.
Mike Waller vizuális művész csodákra képes a mesterséges intelligenciával.
A Szerencselány a közösségi oldalára tette fel a képet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre