
Nem sokat takart: a dús keblű modell kedvenc bikinijét kapta csak magára – Fotó!
A latin szépség a strandról jelentkezett be fürdőruhában.
Az egész országot megrázta a hír 2019-ben, hogy elhunyt az egyik legnépszerűbb hazai előadó. Koós János halála nemcsak a közvetlen családtagokat, de a régi jóbarátokat is sokkolta, hiszen senki sem lehetett felkészülve a búcsúra.
Koós János 2019. március 3-án hunyt el Budapesten, egy kórház folyosóján, ahol a felesége, Dékány Sarolta is ott volt. Az énekes ugyan betegeskedett, de az orvosai szerint pár nap múlva már hazamehetett volna... Koós szíve azonban egyik pillanatról a másikra megállt. Azóta hat év telt el, de a kiváló művész emléke egy cseppet sem halványult. A régi jóbarátok ma is így emlékeznek rá: egy vidám, energiával teli, mindig viccelődő, jó szándékú és nagyon tehetséges énekes volt, aki nélkül szürkébb lett ez a világ.
A váratlan tragédia összetörte az énekes özvegyét, akinek hosszú időre volt szüksége ahhoz, hogy újra megtalálja magát abban az új világban, ahol már nincs mellette a hűséges társa. Koós halála a barátokat is nagyon megviselte, ők is a mai napig szívesen emlékeznek „a Janira”, aki mellett egyszerűen nem lehetett szomorkodni. Így van vele Mátrai Zsuzsa táncdalénekesnő is, akinek rengeteg közös élménye van az énekessel, többek között egy fellépésére is együtt mentek, taxival. Ami ott elhangzott a hátsó ülésen, az volt a közel ötvenéves barátságuk utolsó beszélgetése.
A táncdalénekesnőt Koós János halálának hatodik évfordulóján kerestük meg, hogy arra kérjük, meséljen el egy régi kedves történetet, miként emlékszik Jánosra? Az első kérdésnél nem is kellett továbblépnünk, hiszen az énekesnőből ömleni kezdett a szó.
Janival egy taxi hátsó ülésén találkoztunk utoljára, bár nem tudhattuk, hogy az az utolsó alkalom... Egy fellépésre mentünk és az élet nagy dolgairól beszélgettünk, amolyan általános témákról. Kicsit talán fáradtnak tűnt, de nem vettem észre semmi egyéb különöset rajta. Olyan volt, mint régen: fess és vicces
– mondta a Metropol megkeresésére az énekesnő.
A kettőnk élete a Táncdalfesztiválnak köszönhetően összefonódott már egészen fiatal korunkban. Érdekes adalék, hogy a pályája elején nem tudtam barátkozni vele, mert a Korda Gyuri felesége voltam, a két fiú pedig rivalizált egymással, így hát csak akkor kerültünk közelebb egymáshoz, amikor elváltunk.
Az énekesnő azt meséli, hogy bár kevés alkalom volt, amikor együtt dolgoztak, valahogy mégis mindig összesodorta őket az élet.
Volt olyan alkalom, hogy én egy hónapot a debreceni Aranybika bárban dolgoztam, itt futottam össze Janival és Seregi Lacival, aki az Operettszínház rendezője volt. A fiúk azt mondták, hogy másnap ők lépnek fel, maradjak ott és nézzem meg a műsorukat. Maradtam is, nagyon jól szórakoztunk. Mi, táncdalfesztiválosok mindig tudtunk a többiekről, volt köztünk egy megmagyarázhatatlan kötelék, ami összetartott minket. Mintha egy osztályba jártunk volna.
Mátrai Zsuzsa a régi szép emlékek felidézése közben elszomorodik.
Nehéz elfogadni, hogy egyre kevesebben vagyunk. Koós Jani már hat éve nincs köztünk, felfoghatatlan. Jólesik emlékezni rá, és jó érzéssel tölt el, hogy érdeklődnek utána. Ő egy olyan egyéniség volt, akit sosem szabad elfelejteni.
A latin szépség a strandról jelentkezett be fürdőruhában.
Egy fellépést követően történt meg a legrosszabb.
MC Hawer már nagyon izgatott amiatt, hogy nagypapa lesz!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre