
Ördög Nóra lánya veszélyes mutatványt vállalt
A 11 éves kislány nem először tett tanúbizonyságot a bátorságáról. Ördög Nóra ilyenkor aggódva figyeli.
Felnőtt emberek bátorságát, és képességeit meghazudtoló produkciót mutatott be Ördög Nóra lánya, Mici. A sportos kislány ugyanis egy körlbelül 2,5 méter magasra függesztett karikáról lógott fejjel lefelé, minden látható biztosítás és biztonsági szivacs nélkül.

Ördög Nóra és Nánási Pál már hozzászokhattak
Természetesen a 11 éves Mici biztonságban volt, szakértő felügyelő árgus tekintetének tüzében vállalkozott erre egy fotózás kedvéért. A kamera mögött pedig ki más állhatott volna, mint édesapja, Nánási Pál.
A cserfes kislány nem először vállalkozott ilyesmire, hiszen a légtorna a választott sportága, így szülei már hozzászokhattak a hasonló szituációkhoz. Az ifjú sportoló korábban már a Fővárosi Nagycirkusz porondján is megcsillogtatta tehetségét. Bár édesanyja akkor nem lehetett jelen, az elárulta, hogy bár aggódik a sportággal járó esetleges sérülések miatt, bízik a gyermekében.
Nem csak az én elfogult anyai szívem mondja, hogy ő ebben ügyes és tehetséges, hanem objektíven is visszajelzik ezt kívülről
– mondta akkor a Ripostnak az édesanya.
Nánásiék Costa Ricán pihennek
A Nánási család éppen egy közép-amerikai paradicsomban piheni ki az év fáradalmait, már az újévet is ott töltötték. Nem is csoda, hiszen Nórinak nagyon sűrű volt az egész év, de az ősz különösen, hiszen minden hétvégét élő műsorban töltött a Megasztár és a Dancing with the Stars stúdióiban.
Emellett nyilván Venci és Mici is élvezik az utazást, hiszen a téli szünetnek a legtöbb iskolában már vége. Ám ahogyan mindig, úgy Ördög Nóra és Nánási Pál nyilván most is figyelnek rá, hogy a gyerekek iskolai előmenetelét ne befolyásolja a rendkívüli vakáció.
Top hírek


Újabb rekordot döntött meg a „Hogyan tudnék élni nélküled?”
Az emberek még mindig imádják a filmet.

Évekkel később árulta el Árpa Attila, miért lett belőle A Nagy Ő
Kiderült, hogy ki az idei év Nagy Ő-je!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre