Újabb sikert könyvelhet el a TV2! A Házasság első látásra második évada ugyanis elképesztő nézettséget hozott. Te mennyire vagy képben a szériában történtekkel? Kvízünkből megtudhatod!
Véget ért a TV2 sikerműsora, a Házasság első látásra párkereső reality második évada. Ezúttal is sokan figyelték a pszichológusok által megalkotott hat pár kapcsolatának alakulását.
A műsor érdekessége az, hogy a tizenkét szingli az oltárnál láthatta meg azt a személyt, akit a szakemberek a legmegfelelőbb társnak ítéltek a számukra, és ezáltal vakon mondtak igent a házasságkötésre. Az esküvők óta hat hét telt el, ami rengeteg eseménnyel járt. A lagzi után mindannyian nászútra mentek, majd különböző tematikájú hetek következtek, amiknek megfelelően olyan programokon, azaz randikon vettek részt, ahol szépen lassan megismerhették egymást, emellett heti rendszerességgel közös vacsorákon vettek részt a többi párossal, ezt pedig egy közös terápiás beszélgetés követte, ahol a szakemberek folyamatosan azon dolgoztak, hogy a párosok konfliktusait megbeszéljék. Téma volt bőven, ugyanis mindegyik házaspárnál előfordultak kisebb és nagyobb veszekedések, balhék és sértődések.
Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel a második évad történéseire!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre