Húsz év töretlen népszerűség, tíz év boldog házasság és két csodás gyermek. Ennél teljesebb, boldogabb életet senki nem kívánhatna magának, Caramel hálás is mindenért, ami megadatott neki.
Caramel és a felesége, Szilvi 14 éve alkotnak egy párt, és idén lesz 10 éve, hogy házasságot kötöttek. Az énekes úgy érzi, hogy gyönyörű évek vannak mögöttük, szerencsések és boldogok együtt a mai napig. Egyetlenegy dolog hiányzik az életükből: a kettesben eltöltött idő.
„Tizennégy közös szép év, amire jó visszatekinteni. Büszke vagyok rá, hogy soha nem volt mélyponton a kapcsolatunk, annak ellenére, hogy a pályám elején túlságosan törtető voltam, a legsikeresebb akartam lenni, és csak ez volt a fontos” – kezdte a Hot! magazinnak a zenész. „Félreértés ne essék, mindez nem tűnt el, hiszen most is tele vagyok tervekkel, továbbra is szeretnék sikeres maradni, de mindezt már egészségesebb keretek között élem meg.”
Az énekes értékrendje is megváltozott az első gyermeke születése után, és apaként a fontossági sorrend is teljes mértékben átalakult.
„A zene az életem része volt, és marad is örökre, de első helyen a család, a feleségem és a gyermekeim vannak, és lesznek is, amíg élek. Félreértés ne essék: nekünk is voltak nehéz napjaink, apróságokon nagyon össze tudtunk veszni, de ahogy az ember visszanéz, rájön arra, hogy ezekből a hibákból tanultunk a legtöbbet. Tűz és víz vagyunk Szilvivel – ebből én vagyok a víz –, de mindketten nagyon érzékenyek vagyunk, így kis dolgokon is felhúzzuk magunkat. A lényeg, hogy ezeket is mindig meg tudtuk beszélni. Egyetlen nehéz »téma« van az életünkben: kevés idő jut kettőnkre, magunkra. Imádjuk a gyermekeinket, ők a legfontosabbak mindkettőnk számára, de jó lenne odafigyelni arra, hogy ne csak anya és apa legyünk, hanem néha férjként és feleségként is funkcionáljunk.”
Jó lenne időt szakítani egy-egy randira. Idén próbálunk erre több időt szánni, ami jelenleg nagy kihívásnak tűnik, de nem adjuk fel.
Caramel lánya, Szofi már tízéves, a kisfia, Miron pedig kétesztendős. A feleségével, Szilágyi Szilviával maximálisan azonos nézeteket vallanak a gyermeknevelés kapcsán, mindketten ugyanazokat az elveket tartják fontosnak.
„Szilvivel teljes mértékben egyetértünk a gyermeknevelésben is, nagyon ritkán, esetleg évente egyszer van kisebb vita közöttünk emiatt, de az sem komoly” – mosolygott Caramel.
„Nálunk egyébként is én vagyok a jó »zsaru«, Szilvi pedig a rossz. Ő következetesebb és szigorúbb, mint én, engem ugyanis kenyérre ken mindkét gyermekem. Abszolút nem vagyok szigorú apuka. Abban maximálisan egyetértünk a feleségemmel, hogy szükség van szabályokra, amiket nekik is be kell tartaniuk, ahogyan a mindennapos őszinte beszélgetéseket is fontosnak tartom. Szülőnek lenni a legnagyobb felelősség,
jó példát kell, hogy mutassunk a gyermekeinknek, és ezt mindketten így gondoljuk; jó páros vagyunk ebben is!
2024-ben a TV2 újraindította sikeres tehetségkutatóját, amelyben Caramel boldogan vállalta az egyik ítész szerepét.
Caramel a húszéves pályafutása legnagyszabásúbb koncertjére készül a Papp László Budapest Sportaréna színpadán idén decemberben. Ez lesz a 7. alkalom, hogy a népszerű énekes-dalszerző az Arénában tart ünnepi koncertet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre