Hatalmas utat járt be Herczeg-Kis Bálint, amióta ő lett a sport-reality harmadik évadának férfi bajnoka. Az Exatlon győztese akkor még csak egy fiatal fiú volt, aki azóta viszont kész férfi lett, aki járja a saját útját.
A dominikai győzelem után nem sokkal a Kihívók versenyzője összeköltözött párjával Budapesten, és elkezdték együtt saját, felnőtt életüket. Az Exatlon sztárja sikeres tartalomgyártó lett, aki rengeteget utazik, kis híján bejárta már a fél világot.
Kevés ember mondhatja el magáról, hogy 18 éves korábban milliomos lesz. Az Exatlon harmadik évadának férfi győztese a kupa mellé 15 millió forintot is nyert.
„Nagyon tartalmas az az időszak, ami az Exatlon után következett az életemben, szerencsére sikerült úgy alakítani, ahogy szerettem volna – kezdte lapunknak Herczeg-Kis Bálint. - A műsor által sikerült egy elég nagy követőbázist kiépíteni, ami azt gondolom, hogy már nem az Exatlon miatt nő, hanem sikerült megtanulnom ezt a tartalomgyártó szakmát, mert szerintem ez az. Azt szeretem benne, hogy változatos, kreatív ki kell találnom mi legyen, szeretem a videóvágás részét is. Olyan ez, mint a tévé, csak itt én felelek azért, hogy itt a saját műsoromat nézzék! Nagyon szeretem és nagyon hálás dolog ez, sok pozitívat kapok ezáltal és imádom csinálni!”
Aki követi az Exatlon közönségkedvencének közösségi oldalát, vagy YouTube-csatornáját, az nyomon követhette Bálint és párja, Anna fészekrakását, utazásait, amiből bőven akadt a fiatalok nagy örömére.
Jó érzés, hogy én alakítom a saját életemet és azt gondolom, jó úton haladok, arra megy, amerre szeretném terelgetni. Az utazást mindig is szerettem, a családdal is korábban évente egyszer elutaztunk. Azóta meg barátnőmmel utazunk, amikor csak tehetjük, azt szeretem ebben, hogy egyrészt nagyon szép helyeken járunk, de ami még fontosabb, hogy minden kultúrából tudunk valamit tanulni és valami jót ellesni, amit később tudunk kamatoztatni! Szerintem minden utazás által több lesz az ember!
Európán belül már nagyon sok országot felfedeztek, de jártak már Izlandon is.
„Mindenhol nagyon jó volt, de ha kedvencet kell mondanom, az Madeira, már negyedik alkalommal és most egész hosszú időre kiköltöztünk. Nagyon érdekes, hogy Madeiráról, más utazásokkal ellentétben mindig úgy indultam haza, hogy de jó lenne még maradni, nem vágytam vissza. Pedig imádom Magyarországot, imádok magyar lenni. De Madeira varázslatos, gyönyörű, jó idő van, kedvesek az emberek, tudnék itt lakni egy-egy hónapra. De Izland is nagyon megfogott, mert elképesztő természeti kincsei vannak, de nagyon költséges hely, még szeretnénk visszamenni. De építettünk egy lakóautót is, azzal költséghatékonyabban tudunk utazni, olyan, mintha mindenhol otthon lennénk, még akkor is, ha csak négy négyzetméterről van is szó, de szerencsére mi ekkora helyen is jól kijövünk”
– nevetett Bálint.
A lakóautó megépítése költséges dolog volt, abba ment a nyereményből és azért az utazásokba is ment kicsi, mert fontosnak tartom, hogy élményeket szerezzünk, gyűjtsünk. De van még belőle, nagy részét befektettem!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre