Elképesztő fotók! Szuper lakóautót varázsolt egy furgonból az Exatlon győztese





Régóta dédelgette az álmát Herczeg-Kis Bálint, hogy egyszer szeretne egy lakóautót. De mivel készen venni egyet méregdrága, így inkább egy furgont alakítottak át lakhatóvá párjával.



Megosztás
Szerző: D.G.
Létrehozva: 2024.02.11.
Exatlon lakóautó építés álom

Ha Herczeg-Kis Bálint valamit a fejébe vesz, akkor addig nem nyugszik, amíg az meg nem valósul. Így volt ez akkor is, amikor 16 évesen megtetszett neki az Exatlon Hungary és ő is versenyezni akart a kőkemény akadálypályákon. Erre végül három évet várnia kellett a korlimit miatt, de végül a 19. születésnapját már Dominikán ünnepelte. S ha már elindulhatott a Kihívók csapatában, meg sem állt a győzelemig. Most pedig azt vette a fejébe, hogy milyen jó lenne, ha párjával lakóautóval járhatnák a világot. 

Herczeg-Kis Bálint
Már csak néhány apróság hiányzik, és kész lesz az Exatlon sztárjának lakóautója. (Fotó: Herczeg-Kis Bálint)

Herczeg-Kis Bálint újabb álmát valósította meg

Nagyon népszerű influenszer lett az Exatlon korábbi férfi győzteséből, csak az Instagram-oldalán 110 ezren követik. A közönségkedvenc Kihívó a social médiában tevékenykedik, közben párjával, Annával saját vállalkozást indítottak: szerelemlakatokat gyártanak és árulnak. Nemsokára útra kelnek saját lakóautójukkal, amiben szinte mindent saját maguk csináltak.

Nekem már régebben is vágyam volt egy lakókocsi

– kezdte Herczeg-Kis Bálint a Metropolnak, majd hozzátette: „De ténylegesen akkor fogalmazódott meg bennem az ötlet, amikor Nagy Daniékkal Izlandon béreltünk egyet. Miután hazajöttünk, már azonnal nézegetni kezdtem a lehetőségeket. Készen venni egyet, az nagyon drága, így végül furgonokat kezdtünk nézni.

Úgy vagyok vele, hogy azon kívül, hogy saját magunknak építeni egyet nem csak költséghatékonyabb, de izgalmas közös projekt Annával a tervezés, a megvalósítás, és mivel saját magunk csináljuk, így jobban meg is becsüljük!

 

„Bárhová megyünk, otthon leszünk!”

Bálint és barátnője végül találtak egy, a céljaiknak megfelelő furgont, és megkezdődött a tervezés tableten, készültek látványtervek 3D-ben. 

Elég határozott terveink voltak és szinte mindent mi csináltunk, de ha kellett segítség, jött az ezermester keresztapám, meg apukám is segített.

„A Marketplace-en beszereztünk ingyen elhozható bútorokat a költséghatékonyság jegyében, így van már franciaággyá alakítható ülőgarnitúra is benne. Egyedül konyhabútor, amit az Ikeában vettünk, mert azért az nagy falat lett volna.

De lassan kész vagyunk és útra is kelhetünk, az engedély is megvan! Alig várjuk, hogy egy elhagyatott tengerparton ebben ébredjünk! Annával úgy vagyunk: most már bárhová megyünk, otthon leszünk!

folytatta Bálint.

Herczeg-Kis Bálint és párja Anna
Herczeg-Kis Bálint és kedvese, Anna szinte mindent saját maguk csináltak. (Fotó: Herczeg-Kis Bálint)
Herczeg-Kis Bálint
Élvezték az újabb közös projektet. (Fotó: Herczeg-Kis Bálint)
Herczeg-Kis Bálint lakóautója
Most már bárhová megyünk, otthon leszünk (Fotó: Herczeg-Kis Bálint)




 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás