Nem Curtis volt az egyetlen sztár, aki eljegyzésre adta idén a fejét: itt a toplista

A rapper mellett többen is idén látták elérkezettnek az időt a hazai sztárok közül, hogy féltérdre ereszkedjenek. Sajnos akadt olyan is, akiről azóta lekerült a gyűrű. És míg Curtis éveket várt ezzel a kérdéssel, addig volt, aki mindössze néhány hónap után jegyezte el kedvesét.



Megosztás
Szerző: Niki
Létrehozva: 2024.12.27.
Nemazalány Kárpáti Rebeka Szoboszlai Dominik Judie Fekete Dávid Házasság első látásra Buzsik Borka eljegyzés Curtis

Az idei évben is jó néhány sztár döntött úgy, hogy házasságra adja a fejét, igaz, egyesek még csak a lánykérésig jutottak. Ezek alapján viszont nagyon úgy tűnik, hogy a jövő év is bővelkedni fog izgalmas sztáresküvőkben, ilyen lehet többek között Curtisék lagzija is. Most pedig mutatjuk az év legmeglepőbb eljegyzéseit!

Így ünnepelték a sztárok az államalapítást Curtis
Curtis és Judie szinte úsznak a boldogságban, közel négy év után végre az eljegyzésre is sor került (Fotó: Instagram)

A rapper igencsak meglepte a rajongóit, amikor azután, hogy kiderült, válságba került a kapcsolatuk Judie-val, nemcsak hogy kibékültek, hanem még a nagy kérdést is feltette. Ennek ellenére ez jó döntésnek bizonyult, ugyanis Curtis párja, Barnai Judit szinte ragyog, és az énekes is boldogabb, mint valaha. A rapper mellett Szoboszlai Dominik is nagy bombát robbantott, amikor kiderült, hogy megkérte szerelme, Buzsik Borka kezét. A sztárfocista és párja még csak rövid ideje vannak együtt, de úgy tűnik, annál komolyabb a kapcsolatuk. Az viszont biztos, hogy sok lány szíve tört össze, amikor kiderült, hogy Dominik megtalálta az igazit.

Szoboszlai Dominik Buzsik Borka születésnap
Úgy tűnik, Buzsik Borka Szoboszlai Dominik számára a nagybetűs NŐ, meg is kérte a kezét  (Fotó: Instagram)

Hasonlóan érez a Házasság első látásra 1. évadának sztárja is, aki szintén nem várt éveket ezzel a lépéssel, sőt egyet sem. Hegedűs Csabi nyár elején jelentette be, hogy rátalált a szerelem a műsorbeli sikertelen házassága után, és szinte azonnal, pár hónap után meg is kérte kedvese kezét, akivel most közösen építkeznek.

Így tett az egykori villalakó Fenyvesi Barna is, aki Nemazalánynak tette fel a nagy kérdést, ám ez a kapcsolat nem alakult túl szerencsésen, ugyanis mindössze néhány héttel a meglepő lánykérés után Halastyák Fanni és Barna bejelentették, külön utakon folytatják. Hasonló volt a helyzet Kárpáti Rebeka életében is, akit üzletember kedvese jegyzett el még év elején egy impozáns gyűrűvel. Ám mindössze pár hónappal a bejelentés után feltűnt a rajongóknak, hogy a színésznő már nem hordja az ékszert. Ezután már nem kellett sokat várni, hogy kiderüljön: a kapcsolatuk zátonyra futott.

Curtishez hasonlóan Fekete Dávid is egyenesbe jött

A botrányhős énekes börtönbüntetése után megtalálta a szerelmet Szintia oldalán. Úgy tűnik, ez a kapcsolat teljesen megváltoztatta Dávidot, akárcsak a rappert korábban, ugyanis nemcsak hogy jó útra tért, de mindössze pár hónappal később meg is kérte párja kezét, és már első közös gyermeküket várják.

A Next Top Model Hungary Papp Gabija pedig egyedülálló édesanyaként lett menyasszony. A TV2 sztárjának az életébe is beköszöntött a boldogság egy nehéz időszak után, és új párja már meg is kérte a kezét, akivel, úgy tűnik, boldogabbak nem is lehetnének. A modell nemcsak a karrierjében ért el áttörést idén, hanem végre a magánélete is sínen van.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás